NB I

A bajnokcsapat védőjével randizik a filmszínésznő

A Budapest Honvéd korábbi válogatott játékosa hét évvel fiatalabb nála.
Görög Zita Fotó: Görög Zita Facebook

A 37 éves Görög Zita próbálta titokban tartani, hogy foglalt a szíve, ám a hétvégén egy esküvőn már közösen is mutatkoztak az egykori válogatott labdarúgóval, a 30 éves Laczkó Zsolttal, és úgy tűnik, kapcsolatuk egyre komolyabb – írja a Blikk.

– Valóban, igaz a hír, néhány hónapja randizunk, ismerkedünk Zsolttal. Még korai lenne bármit is mondani, ám úgy néz ki, minden a legnagyobb rendben van köztünk. Szeretünk együtt lenni, de nem kapkodunk el semmit, nem sietünk – mondta a napilapnak Görög Zita.

Azt is elárulta, bár óvatosan közelítenek egymáshoz a sportolóval, már voltak közösen egy esküvőn is, a Dunán hajókáztak. Ráadásul közös kép is készült a szerelmespárról a lagzin, láthatóan sugároznak a boldogságtól.

– Zsolt csapattársa, Gróf Dávid esküvője volt a hétvégén, oda már együtt mentünk. Fantasztikus élmény volt – mondta Görög Zita.

A modell és a huszonkétszeres válogatott labdarúgó kapcsolata teljesen véletlenszerűen alakult, filmbe illő módon egy kávézóban ismerkedtek meg.

– Van egy kávézó, ahová gyakran járok reggelente, és neki is ez a kedvenc helye. Sokáig csak néztük egymást, míg egyszer csak felvetette, hogy mi lenne, ha a reggeli kávénkat együtt fogyasztanánk el. Ez már egy szimpatikus gesztus volt – magyarázta boldogan Görög Zita.

A Honvéd labdarúgója és a modell között hét év korkülönbség van, ám ez semmiben sem jelent akadály számukra, egyáltalán nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Nem kapkodnak el semmit, nem osztanak meg közös fotókat a közösségi oldalaikon, szeretnék minél jobban megismerni egymást, hogy amikor nagy döntéseket kell meghozniuk, már biztosak legyenek a dolgukban.

Laczkó Zsolt korábban külföldön is futballozott Fotó: Getty Images

A műsorvezetés mellett Görög Zita színésznőként is aktív, ráadásul az üzleti életben is megállja a helyét.

– Több filmben dolgozom, mint színésznő, és emellett vannak olyan projektek is, amelyekben az üzleti érzékemet mutathatom meg, de erről még korai lenne bővebben nyilatkozni – mondta a sokoldalú Görög Zita a Blikknek.

Olvasói sztorik