NB I

Vandálbiztos székek Diósgyőrben

Rangadó
Rangadó

2017. 08. 14. 19:33

Szurkolóbarát stadiont szeretne a DVTK.

A tervek szerint jövő tavaszra befejeződik a Diósgyőr labdarúgócsapata új, 13 milliárd forintba kerülő stadionjának építése. Az építmény legmagasabb, 27 méteres reflektoroszlopának tetejére hétfőn tették fel a hagyományos bokrétát.

Az eseményen – amelyen több százan vettek részt – Kriza Ákos miskolci polgármester azt mondta: a cél az, hogy ne csak a játékosok, hanem a szurkolók is magukénak érezzék az új arénát.

– Sokat kellett várni a beruházásra, de megérte – jelentette ki, hozzátéve, a létesítményt nemcsak miskolci, hanem magyar sikerként is lehet értékelni. Scheer Sándor, a kivitelező Market Építő Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy a stadion – melynek alapkövét december 1-jén tették le – építése a terveknek megfelelően halad – írja az MTI.

Épül a borsodi szuperstadion Fotó: MTI Fotó: Vajda János

Kifejtette, a stadion és a játéktér minden szempontból megfelel az UEFA IV-es és az MLSZ A-infrastukrúra kategória előírásainak, a pályát fűtik, automata locsolóberendezést építettek be, és 15 ezer „vandálbiztos” ülést helyeznek el a fedett lelátók alatt.

Elhangzott, hogy az eddigi munkálatok során csaknem 30 ezer köbméter földet mozgattak meg. A stadion acél tetőszerkezete 1100 tonna, a betonszerkezetek elkészítéséhez pedig további ezer tonna acélra volt szükség. Az építők eddig csaknem 400 ezer munkaórát dolgoztak a létesítményen, s volt olyan nap, amikor egyszerre 386-an végeztek különböző munkálatokat. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás 2018 tavaszára készül el, a küzdőtér és a főépület helyiségei a sport mellett kulturális, családi és más eseményeknek is helyet adhatnak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Head coach of SSC Napoli Maurizio Sarri during the Serie A TIM match between SSC Napoli and FC Crotone at Stadio San Paolo Naples Italy on 20 May 2018. (Photo Franco Romano/Nurphoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.