NB I

Lazovics az utolsó pillanatban mentette meg a csapatát

A hosszabbításban kapott tizenegyessel verte a Videoton a Debrecent.

OTP Bank Liga, 5. forduló

Videoton – Debrecen 1-0 (0-0)
Felcsút, Pancho Aréna 1929 néző. Játékvezető: Kassai
Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Fiola, Stopira – Suljic, Pátkai (Géresi, 86.), Varga (Marics, 60.), Hadzic – Lazovics, Henty. Vezetőedző: Marko Nikolics
Debrecen: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Filip, Tőzsér – Jovanovic (Csősz, 95.), Holman (Mészáros, 90.), Könyves – Tabakovic (Mengolo, 77.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Lazovics (96.,
tizenegyesből)

Habár Marko Nikolics nem tartalékos tizenegyet küldött pályára (percekkel a kezdés előtt ugyan megsérült Marko Scsepovics, a helyén Ezekiel Henty kezdett), a Videoton feltűnően visszafogottan kezdte a meccset, a fejekben már alighanem ott járt a Partizan Belgrád elleni csütörtöki EL-párharc. Semmi extrát nem mutatott a Debrecen sem, Herczeg Andrásék érthetően nem ugrottak neki a Vidinek, így elég eseménytelen első félidő után vonultak szünetre a csapatok.

Az egyetlen nagy helyzetre a 16. percig kellett várni, ekkor Loic Nego lövését védte Nagy Sándor, majd a kipattanóra Anel Hadzic érkezett, de az ismétlése elhalt a blokkoló debreceni védelemben, majd Henty a 34. percben tette próbára a vendégek kapusát, de nem volt igazán veszélyes a próbálkozása.

Izgalmasabban indult a második játékrész, tíz perc sem telt el belőle, de Asmir Suljic és Henty is nagy helyzetben hibázott, majd a túloldalon Szatmári Csaba sem járt távol a góltól. Náluk is nagyobb helyzetet hagyott ki pár perccel később a ziccerben kilépő Danko Lazovics, majd Pátkai Máté rálicitált a szerbre, és két méterről nem tudta kapuba fejelni a labdát. Az mindenesetre ekkor már látszott, hogy egyik csapatnak sem lenne ellenére, ha nem pontosztozkodással végződne a meccs. Erre bizonyságot adott a Loki is, részükről Könyves Norbert a 72. percben gurította a labdát ígéretes helyzetben Kovácsik Ádám kezébe.

Lazovics a legjobbkor szerzett gólt Fotó: vidi.hu

A pörgősebb második félidő ellenére adósak maradtak a csapatok a góllal, és amikor már mindenki elkönyvelte a 0-0-t, akkor Henty lerántásáért tizenegyest ítélt Kassai Viktor, a büntetőt pedig Lazovics bevágta Nagy kapujába. Az EL-ben ennél mindenképpen többet kell mutatnia a fehérváriaknak a siker érdekében, a Debrecen vesszőfutása pedig folytatódik, továbbra sem képes nyerni a hajdúsági csapat, amelynek idén is meg kell barátkoznia a kiesés elleni küzdelem gondolatával. A Videoton 11 ponttal második a Honvéd mögött, a Loki 11.

Fotó: vidi.hu.

Olvasói sztorik