NB I

Továbbra is csak egy nyert meccs szerepel a Fradi neve mellett

Ezúttal a Paks tört borsot a zöld-fehérek orra alá.

OTP Bank Liga, 5. forduló

Ferencvárosi TC – Paksi FC 1-1 (1-0)
Groupama Aréna, 5423 néző. Játékvezető: Erdős J.
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Otigba, Batik, Botka – Leandro, Gorriarán (Lovrencsics B., 76.) – Varga (Kundrák, 86.), Rui Pedro, Moutari – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll.
Paks: Molnár P. – Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Szabó J – Papp K. – Koltai (Fejős, 83.), Hajdú (Kecskés, 91.), Bertus, Bartha – Hahn (Daru, 79.).
Vezetőedző: Csertői Aurél.
Gólszerzők: Varga (44.), illetve Hahn (60.)

Hiába veretlen négy fordulót követően a Ferencváros, kevésbé elégedettek a szurkolók, hiszen a csapat csupán egy meccset nyert meg a most futó bajnokságból. Szombaton az a Paks látogatott az Üllői Útra, amely tavaly novemberben mind a három pontot elvitte a Fradi vendégeként.

Rögtön egy Molnár-bravúrral indult a meccs, a harmadik percben Varga szabadrúgását hárította a Paks kapusa. A Fradi mezőnyfölény ezt követően megmaradt, de a nagy helyzetek nem igazán jöttek, Böde fejesénél és Varga lövésénél sem kellett izgulniuk a vendégeknek. A tolnaiak támadójátéka hagyott némi kívánnivalót maga után, az első játékrészben csupán kétszer értek fel a hazai kapuhoz, igaz ekkor Dibusznak mindig résen kellett lennie. A 43. percben Moutari ziccerénél Molnár nagyot védett, egy minutummal később viszont már a hálóőr sem tudott segíteni csapatán, Varga Gorriarántól kapta vissza a labdát, majd tizenhétről a bal alsó sarokba lőtt úgy, hogy egy hazai védőn még meg is pattant a játékszer, 1-0.

Varga a második félidőben is aktívan kezdett – és már hetek óta a Fradi legjobbja -, folyamatosan záporoztak lövései Molnár kapujára. Tizennégy perc elteltével azonban a Paks is életjelet adott magáról, ekkor Koltai passzolt Papphoz, aki tizenhat méterről a jobb alsót célozta, de Dibusz szépen védett. Az FTC kapusa egy perccel később már ezt nem mondhatta el, Gévay bal oldali beadását ugyanis Hahn a kapuba fejelte, 1-1. Nyolc perccel később nagyon picin múlott az újabb vendég gól, Lenzsér fejesét viszont bravúrral védte Dibusz. A hajrában nem tudott helyzetet kialakítani a Fradi, sorra jöttek a cserék, a lehetőségek viszont nem, így maradt a döntetlen.

Böde sem tudott ezúttal segíteni a Fradin Fotó: paksifc.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik