Balhé a Haladásnál: kitették a keretből Halmosit?

Edzésekre nem kell járnia, de nincs száműzetésben a rutinos játékos – állítja Mészöly Géza vezetőedző.

A szombati Haladás‒Balmazújváros mérkőzésen nem lesz tagja a szombathelyiek keretének a korábbi 36-szoros válogatott játékos, Halmosi Péter. A Rangadó.hu megkeresésére Mészöly Géza vezetőedző nyilatkozott a 37 éves csapatkapitány helyzetéről.

Olvastad már?

Sikerrel járt a Liverpool, megszerezték a Bundesliga-sztárt?

‒ Amikor Péterrel szerződést hosszabbítottunk, akkor a vezetőség velem egyeztetve felvázolta neki, hogy egy új időszámítás következik, amelyben azt kéri a klub tőle, segítse a fiatalokat, hogy minél jobban be tudjuk őket építeni. Tisztáztuk azt is, hogy egy-egy alkalommal az is előfordulhat, ha én úgy ítélem meg, akkor nem kerül a keretbe. Most az ötödik fordulóban pontosan ez történt, ezért a Balmazújváros elleni mérkőzésen nem lesz a keret tagja – nyilatkozta Mészöly Géza, aki elmondta, Halmosinak az edzéseket sem kell látogatnia.

‒ Természetesen az első csapattal szeretne készülni, ám mondtuk neki, hogy most ne legyen az edzéseken. De természetesen nem száműzetésről van szó – tette hozzá a tréner.

Honlapunk kíváncsi, mi történt valójában, ezért megkerestük az érintettet, Halmosi Pétert is, aki megerősíteni és cáfolni sem kívánta a hírt, bővebben egyelőre nem szeretne nyilatkozni az ügyről, és kérte, hogy a klubot kérdezzük. A Haladás ügyvezetője, Tóth Miklós egyelőre nem válaszolt hívásainkra…