NB I

Debrecenbe kerülhet a Videoton válogatott középpályása

Nem lesz neki ismeretlen a DVSC.

A civishir.hu információi szerint Bódi Ádám visszatérhet a DVSC-hez. A Videoton játékosa éppen Debrecenből igazolt el, de a fehérvári klubnál nem váltak be a számításai, minimális játéklehetőséghez jutott, annak ellenére, hogy magyar viszonyok között horribilis összeget fizettek ki érte. A DVSC akkor, 2016 májusában magyar klubokra nem jellemző módon nyilvánosságra hozta, hogy a Videoton 172 millió forint átigazolási díjat fizetett a debrecenieknek a játékosért.

Ezt olvasta már?
Távozott a Fraditól, Bundesliga-csapatban folytatja a támadó

Bódi Ádám a DVSC-ben nevelkedett, az élvonalban 2010. május 4-én mutatkozott be a Vasas ellen, rögtön kezdőként, és végig is játszotta a mérkőzést. 2015 októberében a válogatott mezét is magára ölthette, méghozzá tétmérkőzésen, a Feröer-szigetek ellen 2-1-re megnyert Eb-selejtezőn kapott 45 percet. A DVSC-vel háromszoros bajnok és háromszoros kupagyőztes. Bódi tavaly három és fél évre írt alá a Vidihez, most egy évre, kölcsönben kapná vissza a Loki.

Olvasói sztorik