A nyári ígéretes igazolásokat követően ismét nagy reménnyel vágott neki a nemzetközi kupaszereplésnek és a bajnokságnak a Ferencváros, amely azonban már az EL-selejtező második körében kizúgott, az NB I negyedik fordulója után pedig csak egyetlen győzelmet számlál. A Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert ezúttal a kilencedik kerületi együttesről mondta el a véleményét, valamint beszélt a Szombathelyi Haladásról is, amely szerinte óriási hibát követett el a nyáron.
– Igaz az Európa Liga-kiesés kihatott a Fradi bajnoki teljesítményére is, de mégis érdemes ketté bontani a nemzetközi szereplést, valamint az NB I-es meccseket – kezdte a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya. – A dánok elleni itthoni mérkőzésen a játékvezető ugyanis nagyon elbánt a Ferencvárossal. Nem szép dolog a sporira hivatkozni, de az a bizonyos kiállítás egyértelműen túlzó volt, sőt, még a tizenegyes sem volt feltétlenül tiszta. Legutóbb akkor láttam olyan jól játszani az első félidei Fradit, amikor bajnok lett. Ezután ritkán látható nagy sérüléshullám következett, a játékospolitikába azonban nem szeretnék beleszólni, hiszen tőlem ehhez sokkal jobban értő emberek dolgoznak a klubnál.
– Megalapozottan igazolnak, de azért 1-2 játékos még nem úgy teljesít, ahogyan elvárható – folytatta Glázer. – Négy forduló után már most látok egy hatalmas pozitívumot a csapatban, méghozzá Batik Bence játékát, aki ha lehiggad, kiemelkedő középhátvéd lesz, de már most is nagyon jól teljesít. Varga Roland erőre kapott és ha továbbra is megfelelő játékidőt kap, akkor húzóember lesz. A pálya másik oldalát viszont nem érzem acélosnak, hiába rúgott Moutari a Mezőkövesdnek két gólt, benne még nem látom azt a fantasztikus erőt, mint amit korábban Roland Lamah képviselt. Amennyiben Gera Zoltán és Hajnal Tamás is bevethető lesz, akkor nagyon komoly középpályája lesz a Fradinak.
– Priskin Tamás játékától nem igazán vagyok elragadtatva, egyelőre nem vált be a leigazolása – magyarázta Glázer Róbert. – Böde Dániel ha megkapja a bizalmat, biztos vagyok benne, hogy gólokkal hálálja meg. Amennyiben a Ferencvárosnál mindenki egészséges lesz és azt a játékot játssza, amit Thomas Doll vezetőedző elképzelt – valamint korábban másfél éven keresztül meg is valósított –, akkor az aranyéremért fog harcolni a csapat. Nyugodt légkört látok a Fradinál, nem hiszem, hogy edzőkérdés lenne, én sem küldeném el a német szakembert.
A 67 éves szakember kitért a Szombathelyi Swietelsky-Haladásra is, amely egy győzelemmel és három vereséggel, mindösszesen egy rúgott góllal kezdte a most futó bajnokságot.
– Magához képest nagyon gyengén szerepel a Haladás, óriási bakit követtek el azzal, hogy elengedték Iszlai Bencét. Meg kellett volna tartani őt, hiszen jelenleg nagyon gyenge a szombathelyiek középpályája, nincs helyette olyan játékos, aki védekezésben is elvégzi a feladatát, valamint elosztogatja a labdát. Jelenleg olyan passzban van a Haladás, hogy minden kifelé pattan. Sokkal jobb kezdést vártam a csapattól, nagyon sürgős lenne számukra megtalálni Iszlai utódját. Abban is biztos vagyok, hogy Halmosi Péter vissza fogja verekedni magát a csapatba és idővel ütőképes, erős csapat lesz a Hali – zárta a Rangadónak Glázer.