NB I

Dollban felment a pumpa, nagyon kiakadt csapatára

Legszívesebben mindenkit lecserélt volna a szünetben a Fradi trénere. NB I-es edzői nyilatkozatok.

Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 0-0

Herczeg András, DVSC: – Az eddigi forma a Ferencváros győzelmét mutatta, de ennek ellenére győzni szerettünk volna, remélem ez látszott is. Az első harminc percben beszorítottuk a Fradit, lehettünk volna még veszélyesebbek, sajnos döntő helyzetekben volt néhány technikai hiba. A csapat most nyújtotta a legjobb teljesítményt, nagy akarattal játszottak a játékosok, sajnos a gól nem jött össze, így meg kell elégednünk az egy ponttal. Megdicsérem a csapatot, jó felfogásban játszottak. A srácok láthatták, hogy bármelyik csapat ellen van keresnivalójuk ilyen hozzáállással, mentalitással. Még pontosabb végjáték szükséges és akkor előbb-utóbb a győzelem is meglesz, de erre a teljesítményre lehet építeni. Nagyon sok energiánkat felemésztette az, hogy sokszor már a saját térfelükön letámadtuk a Fradit. Holman Dávid sérülten vállalta a játékot, tegnap kapott a lábfejére egy rúgást, biztos vagyok benne, hogy a helyzetét berúgta volna, ha egészséges.

Ezt láttad már?
Drogba 39 évesen is bevarrta a pipába 32 méterről – VIDEÓ

Thomas Doll, FTC: – Rövidre fogom a mondandómat, mert ha mindent elmondanék, ami most kavarog bennem, az nem biztos, hogy jó lenne… Két olyan csapat játszott ma egymás ellen, amelyek között a játék képében nem volt nagy különbség. A Debrecen játéka teljesen érthető, a második pontjukat szerezték meg, küzdenek minden egyes mérkőzésen. A mi teljesítményünk azonban ma nagyon távol állt attól a profi labdarúgástól, ami elvárható, ez pedig különösen a múlt heti remek szereplésünk tükrében bántó. Azt hiszem, jobb lesz, ha ezt az egészet hagyjuk kicsit ülepedni, megbeszélem a játékosokkal, és megyünk tovább. Összességében bár nem rossz innen egy ponttal távozni, néhány játékosomnak el kell gondolkodnia. Elképesztően sok volt a kisebb-nagyobb hiba, labdavesztés, néha olyan érzésem volt a meccset nézve, mintha flippereznénk… Nem szoktam ennyire kritikus lenni, lehet, hogy elnézést kell majd kérnem néhányaktól, lehet, hogy tényleg nagyon meleg volt, de bántó, hogy lehetőségünk lett volna előrelépni a tabellán, ehelyett elutaztunk ide három órát, ezért a játékért. Sajnálom ezt a mérkőzést, és elnézést kell kérnem a szurkolóktól az egész csapat nevében.

Arra a felvetésre pedig, hogy miért Varga Rolandot és Priskin Tamást cserélte le a szünetben, csak annyit felelt, igazából bármelyik játékosát lecserélhette volna…

Thomas Dolltól végül azt is megkérdezték, hogyan értékeli a Videoton bravúros Európa Liga-továbbjutását annak tükrében, hogy a Ferencváros kiesése után azt nyilatkozta, ez a magyar futballvalóság, ennél több jelenleg nem várható el reálisan. Trénerünk elmondta, éppen ezért volt nem várt bravúr a fehérváriak szereplése, de gratulál nekik a szereplésükhöz, mert a nemzetközi porondon a magyar csapatok eredményes szereplése közös érdek, és legalább ennyivel sikerült az idei szezonban egy magyar csapatnak hozzájárulnia a rangsorban való előrébb lépéshez.

forrás: dvsc.hu és fradi.hu


Mezőkövesd Zsóry FC-Videoton FC 0-2

Radványi Miklós, Mezőkövesd: – Úgy gondolom taktikailag véghezvittük, amit elterveztünk. Nem akartunk kinyílni mint a Fradi ellen. Nem engedtük kibontakozni a Videotont, ez sikerült is. A második félidőben is az történt amit mi akartunk. A második gól előtt nagy taktikai hibát vétettünk a középpályán, ez hiba volt. Voltak lehetőségeink, sajnálom, hogy nem sikerült gólt lőni, rúgott gól nélkül a Videoton ellen nem lehet sikeres egy csapat. Bízom a játékosokban, ezen a héten jól dolgoztak, ha így dolgozunk továbbra is, nem lehet baj. Most gyúrjuk a csapatot, ez hosszabb folyamat.

Marko Nikolics, Videoton: – Ma rövid leszek; harmincöt nap alatt a tizedik mérkőzésünket játszottuk, ebből a ritmusból fakad az, hogy a játékosok energiadobozai már a vége felé járnak. A hozzáállásuk viszont ma is kiváló volt, harcoltunk végig, úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, gratulálok minden játékosnak. A Budapest Honvéddal együtt ott vagyunk az első helyen a tabellán, bejutottunk az Európa Liga rájátszásába, szóval jól sikerült a szezonkezdet. A második félidőben volt egy időszak, amikor megremegett a csapat, de cseréltünk és azt követően a hajrában sikerült befejeznünk a meccset. Az említett periódust leszámítva kontrollálni tudtuk a találkozót, jól passzoltunk, helyzeteket alakítottunk ki és nem engedtük lehetőségekhez a Mezőkövesdet. A hazaiaknak köszönjük szépen a vendéglátást és sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz! A jövő héten nincs hétközi találkozó, így az edzések mellett a regenerációnak is nagy szerepe lesz a programban.

forrás: mezokovesdzsory.hu és vidi.hu


Újpest FC-Vasas FC 1-0

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – A legfontosabb, hogy három ponttal lettünk gazdagabbak. A Vasas nagyon jó csapat, így egy kiváló játékerőt képviselő együttes ellen tudtunk győzni, ami külön öröm. A gólok száma miatt hiányérzetem van, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amiket értékesítve lezárhattuk volna az összecsapást. Mivel nem szereztünk több gólt, végig meccsben tartottuk ellenfelünket. Ez azért volt veszélyes, mert Ők is rendre dolgoztak ki veszélyes szituációkat, amikből könnyedén a kapunkba találhattak volna. Gratulálok a csapatnak, hogy három ponttal lettünk gazdagabbak. Még egyszer hangsúlyozom, mindennél fontosabb volt ma megszereznünk első győzelmünket.

Michael Oenning, Vasas: – Gratulálok az Újpestnek. Mindkét csapat sok energiát fektetett ebbe a mérkőzésbe. Nyerni akartunk, meg is voltak a helyzeteink hozzá, de miután hátrányba kerültünk, többet kellett kockáztatnunk a támadásépítésben. Ennek megfelelően az Újpestnek is megvoltak a lehetőségei a mérkőzés eldöntésére. Ez nem történt meg, így versenyben maradtunk a mérkőzés végéig. Mindkét csapat nagyon jól ismeri egymást, az a benyomásom, hogy a mostani Újpest erősebb, mind a korábbi. Ez ennek megfelelően egy jó mérkőzés volt, és a helyén is kell kezelni. A körülmények annyiban most nem voltak optimálisak, hogy üres lelátók előtt játszottunk, miközben semmit sem tettünk azért, hogy ez így legyen. Ez így nincs rendben, de el kell fogadnunk. Alapvetően ma a csapatom játékosai sok mindent jól csináltak, de sajnos egy kontrát engedtünk az Újpestnek, ami a gólukhoz vezetett. Erről még beszélni fogunk a játékosokkal. Ezt követően pedig előre kell tekintenünk, hogy a Mezőkövesd ellen ismét jó mérkőzést játsszunk, és nyerjünk.


forrás: ujpestfc.hu és vasasfc.hu

Olvasói sztorik