NB I

A nap kérdése: hány Otigba egy Neymar?

Ők az NB I legértékesebb játékosai!

Az átigazolásokra szakosodott transfermarkt.com frissítette a magyar bajnokságra vonatkozó értékeit. Az oldal szerint jelenleg az NB I legértékesebb játékosa a Ferencváros nyáron érkezett védője, Otigba Kenneth – áll a hatharom.comösszegzésében.

A 24 éves hátvéd ‒ aki magyar utánpótlás-válogatott volt, viszont felnőttként inkább szülőhazáját, Nigériát képviselné ‒ 1,3 millió eurót ér az oldal szerint, vagyis körülbelül 170 Otigba tesz ki egy Neymart, ha a brazil csatár 222 millió eurós kivásárlási árára gondolunk…

A második helyen holtverseny van, a Videoton szerb támadója, Marko Scepovic és a címvédő Budapest Honvéd olasz vezére, Davide Lanzafame került ide, őket 1,2 millió euróra taksálják.

Jelenleg a Hollandiát és Törökországot is megjárt védő a legértékesebb az NB I-ben Fotó: Getty Images

A negyedik helyen szintén egy új szerzemény áll, a Fradi uruguayi légiósa, Fernando Gorriarán, értéke 1,1 millió euró.

Az előző idényt a Serie A-ból kieső Palermóban töltő, 1 millió eurót érő Sallai Roland következik, aki visszatért a Puskás Akadémiához, de idén még nem volt kerettag az NB I-ben. Könnyen lehet, hogy a felcsútiak szeretnénk ismét külföldre elpasszolni.

Az egymilliósok táborát gyarapítja a Videoton brazil származású, de magyar válogatott védője, Vinícius, valamint a Fradi portugál támadó középpályása, Rui Pedro.

Ezt olvasta már?

A Real Madrid támadója kikerült a TOP10-ből ‒ a legdrágább átigazolások

A következő magyar a listán Lovrencsics Gergő, a Fradi szélsője, ő 900 ezer eurót ér, a 800 ezresek közé a zöld-fehérek további két játékosa, Böde Dániel és Bőle Lukács mellett a Vasas FC középpályása, Berecz Zsombor tartozik.

A góllövőlistát négy találatával vezető Varga Roland 750 ezer eurósnak mondhatja magát, akárcsak csapattársa, a szerződést hosszabbító Dibusz Dénes. Érdekesség, hogy az előző idény gólkirálya, a kétszer már idén is eredményes Eppel Márton a maga 650 ezer eurójával csak a 25. a listán.

A teljes lista itt olvasható.

Olvasói sztorik