NB I

Két év alatt három gól – ezzel a támadóval erősíthet a Loki

Már a hajdúságiaknál edz az új kiszemelt.

Három forduló után mindösszesen egy ponttal áll az NB I-ben a Debreceni VSC, így egyáltalán nem meglepő, hogy további erősítéseket tervez a klub. A Hajdú Online úgy tudja, hogy egy új játékos is együtt készül a Lokival.

Egyikük a svájci-bosnyák támadó, Haris Tabakovic, aki legutóbb a zürichi Grasshoppersben kergette a labdát, azelőtt pedig a Young Boysban játszott hosszabb ideig. Az utolsó két idényben nem valami fényes mutatóval rendelkezik, ugyanis 45 bajnoki mérkőzésen három gólig jutott.

Ugyancsak a pallagi akadémia edzőpályáit látogatja a szlovén Miha Vidmar. A szélsőként és támadóként is bevethető játékos több mint egy hónapja a Lokival edz, felkészülési mérkőzésen is pályára lépett már a hajdúságiaknál, de szerződést még mindig nem kötött vele a klub.

Tabakovic a Lokinál edz Fotó: bscyb.ch
Olvasói sztorik