Szombaton és vasárnap a harmadik fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga 2017-18-as idénye. A két játéknap után listavezető Mezőkövesd a kicsit beragadó Fradihoz látogat, míg a két újonc közül a Balmaz a címvédő Honvéd, a Puskás FC pedig a Vasas vendége lesz.
Olvasóink már megszokhatták, hogy honlapunk minden NB I-es fordulót megelőzően megkérdez egy-egy független szakértőt az aktuális párosításokról. Ezúttal az Újpesten több mint tíz évet védő, jelenleg Siófokot erősítő Balajcza Szabolcs latolgatta az esélyeseket.
Paksi FC – DVSC
– A Debrecen nem kezdett jól, ezért szüksége van a pontokra, viszont a Paks otthonában nagyon nehéz nyerni. Úgy gondolom, hogy 1-1-es döntetlennel zárul ez a meccs.
Swietelsky Haladás – DVTK
– Szerintem ez is döntetlen lesz. A Haladás bátran nyúl a fiatalokhoz, ráadásul ismét „otthon” játszik, a Diósgyőr pedig szemre is tetszetős futballt játszik. Úgy érzem, hogy ez a meccs is 1-1 lesz.
Budapest Honvéd – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
– Úgy gondolom, hogy a címvédő otthon behúzza ezt a találkozót. A Balmazújváros nagyon jó benyomást tett rám, láttam őket a Vidi ellen, de a bajnok nyerni fog.
Vasas FC – Puskás Akadémia FC
– Több érdekeltségem is van ehhez a meccshez kapcsolódóan. Szurkolok Remilinek, akivel nagyon jóban vagyunk, illetve Balogh Balázsnak is. Úgy érzem, hogy a Puskás Akadémia most meg fogja lepni a Vasast: 1-2.
Videoton FC – Újpest FC
– Természetesen szorítok a liláknak, akik a derbin jól játszotta, szerintem nyerhettek is volna. A franciaországi túra miatt a Videoton biztosan kicsit fáradtabb lesz, ráadásul jövő csütörtökön fontos visszavágója lesz. Bízom benne, hogy nyer az Újpest: 1-2.
Ferencvárosi TC – Mezőkövesd Zsóry FC
– A Mezőkövesd nagyon jól kezdett, vezeti a bajnokságot, de úgy gondolom, hogy a Fradi otthon tartja most a három pontot. El kell indulniuk felfele a tabellán, azt mondom, hogy 3-1-re nyer a Ferencváros.