NB I

Több próbajátékos is érkezik a gyatrán rajtoló Lokihoz

Csatár mindenképpen jól jönne Herczeg Andrásnak.

A Debreceni VSC-nek sikerült a legjobban a nyári felkészülés az NB I-es csapatok közül – erről bővebben itt írtunk a szezon előtt -, a bajnoki rajt azonban pont ellenkezőleg sült el, két forduló után ugyanis nulla ponttal az utolsó helyen áll a Herczeg András vezette csapat. A Loki a hétvégén a hazai pályán általában stabil teljesítményt nyújtó Pakshoz látogat, a hajdúságiak trénere azonban három ponttal szeretne hazatérni.

– Nehezebb helyzetben vagyunk, mint egy évvel ezelőtt, pedig tavaly is az utolsó fordulóban sikerült a bennmaradás. Most ha reálisan nézzük, a Paks a találkozó esélyese, de úgy próbálunk pályára lépni, hogy szeretnénk meglepetést okozni – nyilatkozta Herczeg András vezetőedző a dehir.hu oldalon.

– Ez a két vereség egy kicsit rosszul esett mindenkinek, nem olyan a hangulat, mint amilyennek kellene lenni. Most, hogy közeledik a mérkőzés, kell, hogy változzon, hiszen ha kedvetlenül megyünk ki a pályára, akkor nem sok esélyünk lehet. Megmondom őszintén, én bízom abban, hogy többre vagyunk hivatottak, mint ahol most állunk – mondta Mészáros Norbert, a Loki védője.

Ezt olvastad már?
Balhé Debrecenben: marad az NB I-ben a Loki ásza?

– Úgy tudom, hogy jönnek próbajátékosok a csapathoz. Természetesen most nehéz a próbajátékosokat is tesztelni, de szükségünk lenne játékosokra, hiszen például kimondott csatárunk csak Takács, de ő is részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Akik eddig játszottak, Könyves Norbi, Mengolo, ők is inkább középpályások – magyarázta Herczeg András.

A cikk továbbá kitér a sérült kapus, Novota János helyzetére, akinek a felépülése jól halad, akár már a jövő heti Fradi elleni bajnokin pályára léphet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik