NB I

Döbbenet! Ennyit keresnek átlagban az NB I-es topjátékosok

Muszbek Mihály sportközgazdász elemzése.

Muszbek Mihály szerint a magyar labdarúgás a tavalyi franciaországi Európa-bajnokság óta a felnőtt és az utánpótlás-válogatottak eredményessége terén, valamint a kupacsapatok nemzetközi szereplése alapján is visszaesett. A sportközgazdász ezt azon a sajtóbeszélgetésen jelentette ki, amelyen a hazai futball 2016/17-es szezonjáról, valamint 2016-os üzleti évéről készített.

Muszbek kiemelte: Bernd Storck csapata a tavaly júniusi 19. helyről az 57. helyre esett vissza a FIFA világranglistáján, Magyarország UEFA-koefficiense a 2016-os 9,875-ről 7,5-re romlott, miközben az utánpótlás-válogatottak közül egyedül az U17-es együttes jutott be az Európa-bajnoki döntőbe, majd ott hatodik lett.

Muszbek tájékoztatása szerint a magyar válogatott 2016 augusztusa óta 2-1-6-os mérleggel 22 százalékos teljesítményt produkált, miközben a játékoskeret piaci értéke a 2015-ös 49 millió euróról 24 millióra csökkent. Az utánpótlás-válogatottak összességében 45 százalékos eredménysort értek el, az OTP Bank Liga pedig Európa 54 bajnoksága közül már csak a 34. helyet foglalja el.

A sportközgazdász ugyanakkor pozitívumként említette, hogy az NB I csapatai – a Diósgyőr kivételével – pozitív mérleggel zárták a 2016-os üzleti évet. Összességében a liga tavaly 21,5 milliárd forintos összbevétel mellett 1 milliárd forint nyereséget könyvelt el. Muszbek hozzáfűzte: ebből több mint 8 milliárd forint valamilyen módon, közpénz (TAO) formájában vándorolt a liga csapataihoz, amely nem stadionokban és utánpótlásban, hanem más célú, és más területen elkölthető forrásként jelent meg az együtteseket működtető gazdasági társaságok könyvelésében.

– Így a liga egymilliárdos pozitívuma is más, mintha ugyanez a nyereség jegybevételből vagy üzleti alapú szponzorációból jött volna össze – szögezte le a Magyar Labdarúgó Liga volt ügyvezető igazgatója, aki kitért arra, hogy 2011 óta mérhetetlen, 200 milliárdot meghaladó is TAO-közpénz érkezett a magyar labdarúgásba.

– Ha ezt az összeget jól költjük el, akkor előbb vagy utóbb a piacon építő jelleggel eredményt kellett volna produkálnia. Már a második húszéves TAO-generáció nőtt fel, de az ennyi pénzből elvárható felzárkózás, s a piacképes labdarúgók kitermelése mégsem következett be – hangsúlyozta a sportközgazdász, aki nagyítójában idén először vizsgálta meg a Magyar Labdarúgó Szövetség gazdálkodását. Mivel a számok alapján az MLSZ bevételeinek 40 százaléka származik közpénzből, ezért úgy érzi, hogy a 2016-os év sem hozta közelebb a magyar labdarúgást a piaci körülményekhez.

Muszbek Mihály beszélt az NB I-es labdarúgók keresetéről is: a száz meghatározó játékos átlagban havi bruttó 3,5-4 millió forintot keres.

– Ez Kelet-Közép-Európában a legmagasabb, eléri az osztrák és dán szint hetven-hetvenöt százalékát, ezért ezeknek a magyar labdarúgóknak nem éri meg Nyugatra szerződniük – idézi Muszbek Mihályt a hatharom.com

Olvasói sztorik