NB I

Doll elmondta, két-három játékost még igazolhat a Ferencváros

Vasárnapi edzői nyilatkozatok az NB I-ből.

Újpest–Ferencváros 2-2

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Azt gondolom, mind a két fél csalódottan hagyta el a pályát. A mérkőzés kezdete után a Ferencváros kezdte el diktálni a tempót, de percről percre feljavult a mi játékunk is, majd megszereztük a vezető gólt. Az első félidő végén az egy-egy reális eredmény volt, mindkét oldalon megvoltak a helyzetek. A második félidőben ismét megszereztük a vezető találatot, és úgy gondolom, ettől a pillanattól kezdve megvolt minden esélyünk a győzelemre. Sajnos a hajrában sok rossz döntést hoztunk, a hosszú labdáink rendre ellenfelet találtak, majd a kilencvenedik percben egyenlíteni tudott a Ferencváros. Gratulálok a Ferencváros együttesének!

Thomas Doll, FTC: – Egészen jól kezdtük a mérkőzést. Addig, amíg nem kaptunk gólt, jól hajtottuk végre a feladatot. Nem voltunk elég céltudatosak, így nem tudtuk megszerezni a vezetést, de meg volt rá a lehetőségünk. Ezt követően a középpályáról érkeztek a passzok, sokszor elveszítettük a labdát, de a játékosok szépen hajtották végre a támadásokat, a kapufáknál mindig volt ember, ám az előző mérkőzésekhez hasonlóan az egyéni hibák most is elkísértek minket. Az Újpest végezte a dolgát, dinamikusak voltak. A kapott gól után meg kellett találni a ritmusunkat. Pár éve ismerem már Nebojsát, tudom, hogy ő is szereti a támadójátékot, ő is hajtja a csapatát. A nagy hőmérséklet megnehezítette a dolgunkat, de ennek ellenére dinamikus mérkőzés volt. A második gólnál nem néztünk ki jól, könnyelműen elveszítettük a labdát a középpályán, a tizenhatos vonalánál stabilabbnak, határozottabbnak kellett volna lennünk. Voltak olyan játékosok, mint Böde vagy Otigba, akik nem edzettek, de voltak betegek is, például Sternberg és Koch. Ennek ellenére erkölcsöt mutattunk, ebből a szempontból ez öröm, hogy így is tudtunk játszani. Tegnap Lovrencsics Gergő is megsérült, nehéz volt a csapatot így felállítani. Most örülök, hogy a következő hét már teljes hét lesz, így nyugodt körülmények között dolgozhatunk, és sokkal frissebb csapatot fogunk látni. Nebojsa számára ez egy kellemetlen dolog, hogy a kilencvenedik percben kiegyenlítettünk ellenük, volt lehetőségük a harmadik gólra, de nem jött össze. Szép szezont kívánok nekik is. Az igazolások nem függenek össze a hibákkal. Nagyobb játékosállományra lenne szükségünk, de természetesen bízunk azokban, akik itt vannak jelenleg. Ha valamelyikük megbetegszik vagy megsérül, akkor nagyon kevés választási lehetőségünk van. Tegnap Pedroso már részt vett az edzéséken, ő eddig szabadságon volt, tehát edzenie kell még. Kivárunk, előfordulhat, hogy még két-három embert igazolni fogunk.

Forrás: ujpestfc.hu, fradi.hu


Puskás Akadémia – Videoton 1-3

Pintér Attila, Puskás: – Gratulálok a Vidinek, nem csak a mai győzelemhez, hanem ahhoz is, hogy Európában egyedüli magyar csapatként talpon van, sok sikert kívánok nekik a Bordeaux ellen. Jól kezdtük a találkozót, amit elterveztünk sokáig működött, de gyerekes hibákat vétettünk. Meg volt beszélve, hogy mit kell tenni, pontrúgásnál, bedobásnál ki voltak osztva az emberek, de hibáztunk. Kettő-egynél nem volt benne szerintem a mérkőzésben, hogy a vendégek megszerzik a harmadik góljukat, nekünk voltak lehetőségeink, de a futball egy érdekes játék, majd mindenki eldönti, hogy a harmadik gól hogyan esett. Mentünk tovább, küzdöttünk, Diallo fejesénél hatalmasat védett Kovácsik, de ez is mutatta, hogy mentünk előre, nem lehet számon kérni a játékosaimat az akarattal kapcsolatban.

Marko Nikolics, Videoton: – Furcsa volt vendégként pályára lépni a Pancho Arénában, köszönjük a Puskás Akadémiának a vendéglátást. Részünkről balszerencsés góllal kezdődött a találkozó, de a játékosok fejben rendben voltak és sikerült gyorsan egyenlítenünk, majd megszereznünk a második találatot is. Ismét eredményesek voltunk pontrúgásból is, ezt sokat gyakoroljuk, persze van még hova fejlődni ebben is, de örülök, hogy jönnek rögzített szituációk után is a gólok. Úgy éreztem, hogy végig irányítottuk a mérkőzést, voltak még nagy helyzeteink, de Danilovics remekül védett ma, gratulálok a játékosoknak a három ponthoz. Jár a gratuláció a hazaiaknak is, ők is mindent megtettek ma a pályán, nem utolsó sorban pedig köszönöm szurkolóinknak, hogy most is végig ott voltak a csapat mögött, és remek hangulatot teremtettek a stadionban.

Forrás: vidi.hu


Balmazújváros–Vasas 0-1

Michael Oenning, Vasas: – Örülök, hogy a bajnokság első pontjait megszereztük. Ez fontos volt, hogy lekerüljön rólunk a nyomás. Kiválóan álltunk a mérkőzéshez, az első percekben nagy nyomást gyakoroltunk az ellenfél kapujára. Ennek köszönhetően hamar megszereztük a vezetést. A későbbiekben néhány figyelmetlenségünk miatt visszahoztuk ellenfelünket a mérkőzésbe. Volt is egy veszélyes helyzetük az első félidő végén. A szünetben kértem a játékosaimat, hogy tartsuk meg rendezettségünket és próbáltam igazítani a játékunkon. Voltaképpen csak arra kellett várnunk, hogy megszerezzük a második gólt. Ez sajnos nem jött össze, ami kissé zavart. Már van annyi rutinunk, hogy egy ilyen mérkőzést ne csak megnyerjünk, hanem még több gólt is szerezzünk. Dicséret illeti a Balmazújvárost, látható, hogy üde színfoltja az NB I-nek.

Forrás: vasasfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik