NB I

Doll még nem tudja, hogy kikre számíthat a derbin

Vignjevics otthon tartaná a három pontot a Fradi ellen. Feszült hangulat várható a lelátón.

Vasárnap délután a fővárosi derbivel folytatódik az NB I második fordulója, azaz Újpest-Ferencváros összecsapást rendeznek a Szusza Ferenc Stadionban.

Mindkét együttes döntetlennel kezdte a 2017-18-as bajnokságot, a lilák a Paks otthonában játszottak 2-2-t, míg a zöldek a Groupama Arénában végeztek 1-1-re a Puskás Akadémia ellen. A Ferencváros kupabúcsúval hangolt a derbire csütörtökön, a Midtjylland vendégeként sérültekkel tizedelve 3-1-es kikapott, összesítésben pedig 7-3-re alulmaradt az Európa Liga második selejtezőkörében.

Az Újpestnél sem túl rózsás a helyzet, a fanatikusok továbbra is követelik a régi címer visszaállítását, valamint a tulajdonos, Roderick Duchatelet távozását. A belga vezető azonban hét közben megerősítette, hogy továbbra is az új címerrel tervezik a jövőt. Ezen felül pedig az Újpest felfüggesztett stadionbezárást is kapott az MLSZ-től a lila-fehér szurkolók paksi viselkedése miatt. Valószínűleg vasárnap este sem lesz békés a hangulat a Megyeri Úton, egyrészt Duchatelet kijelentése, másrészt pedig a Ferencváros vendégszereplése miatt.

A két tréner így készül a találkozóra.

– Még nagyon a szezon elején járunk, ezért úgy gondolom, nehéz megjósolni, hogy mi lesz a mérkőzés végkimenetele – kezdte az Újpest trénere, Nebojsa Vignjevics a hivatalos honlapon.– Otthon játszunk, bizakodhatunk a jó eredményben. Remélem, tele lesz a stadion, minden derbin kiemelkedően fontos a szurkolók támogatása. A sok új igazolásnak köszönhetően azt mondhatom, hogy a csapat igazi minőséget képvisel. Ez az év egyik legfontosabb meccse, bízom benne, hogy otthon tudjuk tartani a három pontot – zárta a vezetőedző.

– Magyarországon nincs ennél nagyobb rangadó – kezdte az FTC szakembere, Thomas Doll. – Az Újpest-Ferencváros mérkőzések mindig kiemelten érdekesek, így kérdés sem férhet a holnapi mérkőzés fontosságához. A fiúkon is látom, hogy nagyon várják már a vasárnapi rangadót. Az Újpestnek sokat változott a kerete az elmúlt idényhez képest, de ez ránk is igaz. Természetes, hogy a keretek átalakulnak, de én a saját csapatomra koncentrálok. Meglátjuk, ki lesz játékra készen, de az biztos, hogy erős Ferencváros fog kifutni a pályára, egy Derbin ez nem is lehet másképp – nyilatkozta a vezetőedző a Fradi hivatalos oldalán.

Olvasói sztorik