Nagy elánnal kezdett mindkét csapat, de a lendület csak 5 percig tartott, utána óvatos üzemmódra váltottak a csapatok.
Az első igazán nagy helyzetre a 34. percig kellett várni. Novák és Farkas fejese után, Pillár fejelt kapura közelről, a labda azonban a kapufára hullott. Könnyen vezetést szerezhetett volna a Mezőkövesd.
A 45. percben is hazai helyzetet jegyezhettük fel. Góhér veszélyes szabadrúgását védte Molnár.
Az 50. percben ismét hazai helyzet borzolta a kedélyeket. Cseri beívelését Koszta fejelte mellé.
Az 51. percben ismét hatalmas helyzetet hagyott ki a Mezőkövesd. Csirmaz fejes túljutott Molnáron, Gévay azonban a kapu torkából kivágta a labdát. A kontrából Bartha veszélyeztetett, de ez is kimaradt.
Nagy mezőkövesdi helyzetek után, jött a paksi gól. Szakály az 56. percben volt eredményes. 0-1
A 60. percben már kettővel vezetett a Paks. Egy kontra után Bertus hozta helyzetbe Lenzsért, aki nem hibázott. 0-2
A 66. percben szépített a Mezőkövesd. Veselinovic, az ötös jobb sarkáról vette be Molnár Kapuját. 1-2.
A 70. percben már egyenlő. Cseri beadását Baracskai fejelte védhetetlenül a paksi kapuba a labdát. 2-2.
A 76. percben már vezet a Mezőkövesd. Koltai kezezett a tizenhatoson belül. A tizit Strestik vágta be. 3-2.
A Paks nagyon közel volt egy idegenbeli bravúrhoz, de a Mezőkövesdet dicséri, hogy kétgólos hátrányból is feltudtak állni.