NB I

Irreálisan sok pénzt kapott a TAO-ból a felcsúti akadémia

A hat év alatt juttatott 14 milliárd forint toronymagasan a legtöbb, amit egy intézmény kapott.

A TAO-rendszer 2011-es indulása óta összesen 450 milliárd forintot csatornáztak a magyar sportba – nyilatkozta a múlt héten Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Tekinthetjük úgy is, hogy ennek a különleges sportfinanszírozási rendszernek az első ciklusa véget ért azzal, hogy idén újra engedélyt kellett kérni Brüsszeltől annak folytatásához. Ez pedig megfelelő az alkalom egy összegzéshez – áll azmfor.hu hétfői cikkében.

Az első ciklusban az öt sportágban ‒ labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában, vízilabdában és jégkorongban ‒ 2011 óta az öt legnagyobb támogatást kapó csapat összesen 53 milliárd forint „közpénz jellegét elvesztő társasági adóforintot” zsebelhetett be. Ennek 43 százaléka ment a fociba (23,2 milliárd forint).

A számok jól tükrözik a labdarúgás túlsúlyát az egész rendszeren belül. A sportág kiemelt szerepe nem meglepő, tekintve, hogy a miniszterelnök által preferált sportágról van szó. A kormányfő fociszeretete nemcsak a kiemeltebb meccseken való részvételben nyilvánul meg, de abban is, hogy megalapította a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, amely köztudottan a TAO-rendszer legnagyobb nyertese lett. A cégek pedig kimondatlanul is, de felismerték, akár helyi szinten is előnyöket érhet az, ha a labdarúgás aktív támogatói közé állnak.

A TAO-támogatásokkal kapcsolatban a fentiek miatt is a labdarúgást övezi a legnagyobb figyelem. Hat év alatt a legtöbb pénz a felcsúti fociakadémiához áramlott, összesen 13,9 milliárd forint. Igaz, emellé még hasonló nagyságrendben puszta jószívűségből is kaptak támogatásokat a gazdálkodói szervezettől.

A dobogó második fokára az Illés Sport Alapítvány került, a portál összesítése alapján 2,8 milliárd forintot zsebelhettek be a TAO-ból hat év alatt. Ennek – ellentétben a Felcsúttal – töredéke ment tárgyi eszköz beruházásra a dokumentumok alapján, főként az utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatokra igényeltek támogatást.

Mögötte százmilliókkal lemaradva a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC került 2,17 milliárd forinttal, amiből valamivel több mint egymilliárd tárgyi eszköz beruházásra ment el. Az UTE 2,16 milliárdot, zömében utánpótlás-nevelésre, a Szigetszentmiklósi TK pedig 2,12 milliárdot kaszált a rendszernek köszönhetően.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik