NB I

Gödöllői nevelésű játékosok lepték el az NB I nyitófordulóját

Egyiküknek sem kellett vereség miatt szomorkodnia.

A fővároson kívül feltehetőleg kevés magyar település mondhatja el magáról, hogy – akár kezdőjátékosként, akár csereként, vagy a kispadon ülve – mindent egybevetve hét focistája volt érdekelt a legmagasabb hazai bajnoki osztály idényének nyitófordulójában.

Nos, Gödöllő ilyen város, hiszen az 1988‒1991 között született, majd a Csató Sándor irányításával több évig működött Gödöllői Góliát FC (Goldball FC) kötelékéből kikerült és később magasabb bajnoki osztályban, illetve külföldi ligákban játszó csapatokhoz igazolt tehetségek közül az alábbiak nevét örökítették meg a jegyzőkönyvek az NB I első fordulójában:

Lovrencsics Gergő (Ferencváros, kezdő), Lovrencsics Balázs (Ferencváros, kezdő), Varga Roland (Ferencváros, kezdő), Busai Attila (Diósgyőr, kezdő), Horváth András (Budapest Honvéd, kispad), Simon Krisztián (Újpest FC, csere), Nagy Dániel (Újpest FC, kezdő).

Az egykori gödöllői focipalánták egyike sem hagyta el vesztes meccs után a játékteret. Gólt azonban csupán a mérkőzés 60. percében lecserélt Varga Roland szerzett, az ő szabadrúgásból elért találatával egyenlített a Fradi a Puskás Akadémia ellen – áll a Gödöllői Hírek beszámolójában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik