NB I

A Videoton botlott az újonc ellen

A Balmazújváros 1-1-es döntetlennel mutatkozott be az NB I-ben.

OTP Bank Liga, 1. forduló

Videoton FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-1 (0-1)
Pancho Aréna, Játékvezető: Iványi
Videoton: Kovácsik – Szolnoki (Géresi, a szünetben), Vinícius, Juhász, Stopira – Nego, Hadzic (Barczi, 62.), Pátkai, Suljic – Lazovics, Scsepovics (Maric, 78.).Vezetőedző: Marko Nikolics.
Balmaz: Horváth L. – Habovda, Tamás L., Rus, Uzoma – Vajda S., Sigér, Haris, Zsiga (Fekete, 57.) – Kovács Á. (Batarelo, 71.), Andrics (Virág, 80.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Gólszerzők: Lazovics (51.), illetve Andrics (17.)

A tavalyi ezüstérmes Videoton az NB I-es újonc Balmazújváros csapatát látta vendégül az OTP Bank Liga nyitófordulójában. Az első percekben óriási fölényben játszott a Videoton, ám az első negyedóra végén teljesen váratlanul a vendégek szereztek vezetést: Andrics cselezett befelé a jobb oldalról, majd 16 méterről a jobb kapufa segítségével a hálóba lőtt. (0-1)

A fehérváriak rögtön egalizálhattak volna, Nego jobboldali beadását Suljic kapásból tűzte kapura, de Horváth óriási bravúrral védeni tudott. A folytatásban is többet birtokolta a labdát a Vidi, de igazán nagy gólhelyzetig nem tudott eljutni a masszívan védekező Balmaz ellen. Az első játékrész utolsó percében Lazovics látványos,
akrobatikus mozdulattal lőtt, de nem talált kaput.

A második játékrész elején összejött az egyenlítés a Videotonnak: Suljic beadását Lazovics passzolta a Balmaz kapujába. (1-1)

Nem sokkal később majdnem ismét vezetéshez jutott az újonc Balmazújváros, Zsiga 18 méterről csupán centikkel tekert a felső sarok mellé. A 67. percben Lazovics fantasztikusan indította a csereként beálló Géresit, aki egyedül vezethette ziccerben a labdát, azonban a vendégek kapusa, Horváth L. ismét hatalmasat védett. Nagy lehetőség maradt ki.

A 74. percben ismét a vendégek veszélyeztettek, ám Vajda középre tartó szabadrúgását magabiztosan fogta Kovácsik. Egy perccel később a Vidi került közel a vezetéshez, de Pátkai 20 méteres kapáslövése nem sokkal a kapufa mellé szállt. Több gól már az utolsó percekben sem esett, az újonc Balmaz tehát pontot szerzett az esélyesebb Videoton otthonában.

Cikkünket a vidi.hu fotóival illusztráltuk!

Olvasói sztorik