NB I

Pintér: Még most is kiráz a hideg, ha a Fradira gondolok

A felcsútiak mestere ugyanekkor reméli, vasárnap az újoncnak lesz oka örömre.

Pintér Attila az előző szezont még a Mezőkövesd vezetőedzőjeként kezdte, majd tavasszal átvette a Puskás Akadémia irányítását, amellyel meg is nyerte a másodosztályú bajnokságot – írja az M4 Sport. A felcsúti csapat egy év után ismét a legfelső osztályban vitézkedhet.

Pintér Attila már játékoskorában is azt vallotta, hogy az eredményességhez időre és rengeteg munkára van szükség. Filozófiája mit sem változott, és abban bízik a vezetőedző, hogy a befektetett munka megmutatkozik a pályán.

Nagy volt a játékosmozgás a nyár folyamán az újoncnál, de Pintér Attila hisz keretének tagjaiban, egységes csapatot építhet. A tréner panaszkodott arra, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésére a új idényre való készülésre, véleménye szerint nem azonosak a feltételek, ugyanis a Merkantil Bank Liga csatározásai később értek véget, mint az NB I.

A Puskás Akadémia a Ferencvárossal mérkőzik a bajnokság nyitányán, ami különleges érzés lesz Pintérnek, hiszen játékosként és edzőként is éveket töltött el a zöld-fehéreknél, mai napig nem tagadja kötődését a fővárosi klubhoz. Ettől függetlenül bízik abban, hogy fiai győzelemmel nyitnak.

A teljes beszélgetést és esélylatolgatást ITT tekinthetik meg.

Olvasói sztorik