NB I

Stadionhelyzet: sehol nem fogadták be a Diósgyőrt

Tíz városban próbálkozott a DVTK, de mindenhol elutasító választ kapott.

A diósgyőri stadion rekonstrukciója miatt márciusig a DVTK a hazai meccseinek többségét Debrecenben játssza. Az élvonal második fordulójának időpontjában azonban a városban Campus Fesztivált rendeznek.

Miután a Mezőkövesd a második fordulóban szintén hazai környezetben szerepel, valamint korábban már jelezte, hogy pályája nem bírja el a havi négy mérkőzéssel járó terhelést, a DVTK felvette a kapcsolatot a Balmazújvárossal, de a klub hasonló okra hivatkozott, így ott sem tudják fogadni a címvédő Bp. Honvédot.

A miskolci szurkolók számára könnyen elérhető távolságban nem maradt több megfelelő helyszín, hiszen a nyíregyházi stadion továbbra sem alkalmas NB I-es mérkőzés rendezésére.

A DVTK az elmúlt hetekben egyeztetett a szegedi, a gyulai, a szolnoki, a békéscsabai, a paksi és a dunaújvárosi stadionok üzemeltetőivel is, azonban vagy a létesítmény foglaltsága, vagy a stadion és a pálya minősége, túlterheltsége, és állapotának romlása miatt elutasító választ kapott.

A helyzet pillanatnyilag az, hogy a DVTK és a Bp. Honvéd felcserélheti a pályaválasztói jogot, így a jövő szombati találkozóra a Bozsik Stadionban kerülhet sor, ha az MLSZ versenybizottsága mindezt jóváhagyja.

Amennyiben a szövetség megerősíti a változást, akkor a 13. fordulóban a Diósgyőr lesz a pályaválasztó a két csapat egymás elleni mérkőzésén – áll aklub honlapján.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik