NB I

Visszalépés a javából: NB I-ből a BLSZ II-be igazolt a kapus

Az ötödosztályban folytatja a 33 éves játékos.

Az előző szezonban még az NB I-es MTK Budapest keretéhez tartozott Federico Groppioni, aki óriási meglepetésre az ötödosztályú, BLSZ 2-ben vitézkedő Csep-Gól együtteséhez szerződött.

– A mai nappal sikerült megegyezni Federico Groppionival, aki a tavalyi évben az MTK-t erősítette védéseivel. Az egyesület ezzel az erősítéseket megkezdte az idei szezonra, a vegyél egy jó kapust alaptörvénnyel. Groppioni több NB I-es mérkőzéssel a háta mögött vág bele ebbe a BLSZ II-es felkészülésbe és szezonba. Az egyes számú meze mellé egy kisebb korosztályt szervíroz majd, illetve az egyesület kapusedzője is lett – mondta Ambruzs József, a Csep-Gól FC elnöke a pestifoci.hu-nak.

Az olasz kapus a Napoliban kezdte a pályafutását, majd 2010-ben került az MTK-hoz, ahol a felnőtt csapatban csupán harminchét meccsen lépett pályára.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik