NB I

Követheti edzőjét Szlovákiába a Honvéd bajnokcsapatának alapembere

„Az szinte biztos, hogy nem leszek a Vasas játékosa, a felvidéki DAC viszont továbbra is érdeklődik irántam.”

Már tavasszal tudni lehetett, hogy Hidi Patrik nem hosszabbít szerződést a Honvéddal. A 26 éves középpályás, aki 2009-ben debütált a csapatban, és azóta 194 NB I-es mérkőzésen 14 gólt szerzett, bajnokként búcsúzik Kispestről, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol folytatja.

– Több megkeresésem is volt itthonról, valamint külföldről egyaránt – kezdte Hidi Patrik a csakfoci.hu-nak. – Az szinte biztos, hogy nem leszek a Vasas játékosa, a felvidéki DAC viszont továbbra is érdeklődik irántam. Marco Rossi vezetőedzővel kiváló a viszonyom, többször beszéltünk telefonon, legutóbb most hétvégén mondta, hogy szívesen látna a csapatában. Külföldön szeretném folytatni a pályafutásomat, erre most több esélyt látok, mint arra, hogy az NB I-ben maradok. Szerencsére a Honvéd megengedte, hogy náluk készülhetek, amíg nem találok csapatot, így nem a nulláról kell majd kezdenem. Ennek ellenére bízom benne, hogy a hónap végére meglesz az új klubom.

Olvasói sztorik