NB I

Újabb játékost jelentett be a Fradi

Pergel Bence 21 évesen kapta meg első profi szerződését, Soroksárra kerül kölcsönbe.

A Ferencvárosi Torna Club május óta több fiatal játékosával is profi szerződést kötött. Derekas Zoltán, Novák Zsombor, Gera Dávid, Nagy Gábor, Mazzonetto Nicoló, Mazzonetto Alessio, Kundrák Norbert, Patik Márton és Vida Kristóf után Pergel Bence is elkötelezte magát a klubhoz, aki a következő szezont kölcsönben a Soroksárban fogja tölteni – írja a Fradi honlapja.

Pergel Bence 1996. január 20-án született Zalaegerszegen. Ifista pályafutását a ZTE-ben kezdte, ahol az U12-estől az U17-es korosztályig mindegyikben megfordult. Minden csapatában alapembernek számított, legsikeresebb éve zalaegerszegi színekben a 2013–2014-es szezon volt, ahol 28 mérkőzés alatt 38 gólt is szerzett.

2014-ben került az MTK kötelékébe, ahol az U17-es és az U18-as csapatban is meghatározó játékosnak számított. A rendkívül gólérzékeny támadó összesen 21 gólt szerzett a kék-fehéreknél, többek közt 2014 novemberében négy gólt szerzett az Újpest ellen.

2015-ben igazolt a Ferencvároshoz, ahol eleinte az U19-es csapatban, később a második számú csapatban is szerepelt. A 2015–2016-os szezonban 11, míg az előző, 2016–2017-es idényben összesen 13 találattal segítette az U19-es, valamint az NB III-as csapatot.

2017 telén a BKV Előre elleni felkészülési mérkőzésen pedig lehetőséget kapott Thomas Dolltól, és bemutatkozhatott a Ferencváros első számú csapatában. A bizalmat meghálálva Pergel két gólt szerzett, és egy gólpasszt is kiosztott.

Pergel Bence élete első profi szerződését kötötte a Ferencvárosi Torna Clubbal.

Olvasói sztorik