NB I

Ausztriából igazolt a Haladás

Hatodik nyári igazolását jelentette be a szombathelyi klub.

Egy plusz egy évre a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz szerződött a középpályás Tóth Benjámin – írja a Haladás hivatalos honlapja.

Nem tétlenkednek a zöld-fehér együttes vezetői: megvan a Szombathelyi Swietelsky-Haladás hatodik nyári igazolása. Pinte Patrik, Németh Milán, Simon Ádám, Miroszlav Grumics és Tóth Dávid után a próbajátékon szereplő Tóth Benjámin kedden egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá. A 22 esztendős, tápiógyörgyei születésű játákos Szolnokon ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd hat évig a Budapest Honvédban szerepelt. A kispestiek NB III-as együttesében futballozott, az első csapatban csak Magyar, – és Ligakupa-mérkőzésen szerepelt. Aztán fél évig az NB II-es Szigetszentmiklósban játszott, majd 2016 januárjában az osztrák harmadik ligás Austria Salzburgban folytatta pályafutását. Innen igazolt most Szombathelyre.

– A Haladás játékosmegfigyelőjét, Szekér Istvánt régóta ismerem, ő szólt, hogy Szombathelyen lenne lehetőség próbajátékra – mondta Tóth Benjámin. – Noha mindig is szerettem volna kipróbálni magam külföldön, és hasznosnak is bizonyult az ausztriai másfél év, az NB I. roppant vonzó perspektíva volt számomra. Örülök, hogy a szakmai stáb szerint jól teljesítettem, és szerződést kaptam. Védekező középpályás az eredeti posztom, de ha kell, a támadásokba is bekapcsolódok. Hogy mik az erősségeim? Nagy munkabírású vagyok, távolról is jól lövök, szívesen bekapcsolódok az összjátékba, és mindkét lábamat egyformán használom. Ausztriából is figyelemmel kísértem a magyar labdarúgást, tudom, hogy a Hali két éve az ötödik, tavaly a hatodik helyen végzett. Azaz rendre dobogóközelben végez. Szimpatikus volt számomra, hogy a klubnál bátran lehetőséget adnak a fiatal focistáknak. A csapatban mindenki barátságosan fogadott, nem csak a korombeliek, a rutinosabb játékosok is segítőkészek voltak. Tisztában vagyok, hogy nagy a harc a kezdőbe kerülésért, és mivel reálisan látom dolgokat, annak is örülnék, ha akár csereként is de minél többet futballozhatnék. Erős csapatunk van, keményen edzünk, az első hat közé várom a Haladást.

Olvasói sztorik