NB I

A lengyel élvonalból igazolt kapust a Vasas – hivatalos

Korábban Győrben is megfordult az angyalföldiek új játékosa.

Új játékossal bővült az EL-selejtezőben érdekelt Vasas FC kerete, miután a klub szerződtette a lengyel Slask Wroclawtól a szlovák kapust, Lubos Kamenárt. A korábban a Győri ETO-ban is megfordult harminc éves játékossal hároméves szerződést kötött az angyalföldi gárda – olvasható a hivatalos honlapon.

Lubos Kamenár a nagyszombati Spartak Trnava játékosaként kezdte pályafutását, előbb az ifjúsági csapatoknál, majd a felnőtt együttesben is bemutatkozhatott.

2005 elején a Petrzalka csapatába került, ahol kezdetben második számú kapusként számítottak rá, majd a 2005-06-os szezon tavaszi felében már ő védte az akkori szlovák bajnok kapuját. A csapattal 2008-ban ismét szlovák bajnokságot, illetve kupagyőzelmet ünnepelhetett.

2009-ben kezdte el légiós pályafutását, amikor a francia élvonalbeli Nantes csapatához szerződött, itt 2012-ig játszott, de kölcsönjátékosként szerepelt Törökországban és Csehországban is.

A 2012–2013-as szezont a skót Celticnél töltötte, ezt követően igazolt 2013 februárjában a Győri ETO-hoz, ahol összesen harminchét NB I-es meccsen állt a kapuban. Tagja volt a 2013-as győri bajnokcsapatnak is. 2015-ben hazatért nevelőegyütteséhez, az előző szezont pedig a lengyel Slask Wroclawnál töltötte. Mostani szerződtetésével visszatért Magyarországra.

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója az aláírást követően elmondta:

– Lubossal erősödött a keretünk, és mivel jól ismertük korábbról a képességeit, így nem volt „zsákbamacska” a leszerződtetése. Szeretettel köszöntjük a Vasas-családban és eredményes éveket kívánok neki! Mivel Lubos rendelkezik magyar felmenőkkel, így nem lesz akadálya a honosításának, vagyis hamarosan nem számít már külföldinek, ami szintén előnyös mindkét fél számára.

Olvasói sztorik