NB I

Mali középpályás szerződtetését jelentette be az Újpest

A lila-fehérek már több, mint egy csapatnyi játékost igazoltak a nyáron.

Az NB I-ben szereplő Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta Alassane Diallót, akinek az érkezésével a lila-fehér klub idén nyáron már több mint egy csapatnyi játékossal állapodott meg.

A mali játékos tavaly már több héten keresztül a Megyeri úton edzett, ám akkor még az átigazolást tiltó szankció miatt nem ajánlhattak szerződést számára. Az Újpest azonban hétfőn megegyezett a 22 éves játékossal, így Alassane Diallo már a negyedik kerületiek kötelékébe tartozik. A középpályás a keddi tréningen már Litauszki Róbertékkel készül a hamarosan induló bajnoki szezonra.

– Minden erőmmel azon leszek, hogy a legjobb formámban focizzak, és a csapat a lehető legmagasabb pozícióban végezzen a szezon végére – fogalmazott Alassane Diallo.

Olvasói sztorik