NB I

Ferencváros: Lettországban sem védekezhetünk

Doll szerint a tempón még van mit fokozni, de összességében elégedett a Jelgava elleni eredménnyel, és a mutatott játékkal is. Új játékosok még érkezhetnek a Fradihoz.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Ferencváros 2-0-s előnyt szerzett a lett FK Jelgava ellen az Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a zöld-fehérek vezetőedzője, Thomas Doll elégedetten értékelte a látottakat.

– Úgy gondolom, teljes mértékben megérdemelt győzelmet arattunk ma. Az első harminc percben szemmel láthatóan domináltunk, jól járattuk a labdát, jól helyezkedtek a játékosok. Nagyon elégedett voltam azzal is, amikor labdát szereztünk, azonnal, már az ellenfél térfelén letámadtunk, és megpróbáltuk azonnal visszaszerezni. Tudtuk, hogy ebben rejlik némi kockázat, de ezt vállaltuk. Meg akartuk mutatni hazai pályán, hogy jó játékra vagyunk képesek. Az első fél óra után kicsit visszavettünk a tempóból, amiért utólag egy kicsit kár, de ekkora iramban nehéz kilencven percet végigjátszani. Ezen még dolgozni kell egy kicsit, amikor látjuk, hogy az ellenfél hátrányban sem tud magasabb szintre kapcsolni, tartani kell a tempót, és még több gyilkos ösztönre van szükség. Több lehetőségünk volt a harmadik gól megszerzésére is, sajnálom, hogy nem jött végül össze, de összességében nem lehetek elégedetlen. Kétgólos előnyt szereztünk, nem kaptunk gólt, szóval a célunkat elértük. A hangulatra nem lehetett panasz, mindig jó a saját stadionunkban szerepelni, és a rövid felkészülési időszak ellenére jó eredményt értünk el.

A tréner szót ejtett arról is, mire kell figyelni a lettországi visszavágón.
– Arra nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne álljunk be védekezni, ne engedjük, hogy nagyon ránk jöjjenek, mert egy-egy pontrúgásból, szerencsétlen szituációból mindig becsoroghat egy-egy gól. Ráadásul az időjárás is befolyásolhatja az eseményeket, nagyon kell figyelnünk, hogy ne csússzon be egy-egy veszélyes kontra. De természetesen ezekre a helyzetekre fel fogunk készülni az edzéseken.

Thomas Doll azt is elmondta, új igazolásaink jól szerepeltek első ferencvárosi tétmeccsükön.
– Az új játékosokkal, akik ma játszottak a mérkőzésen, összességében elégedettek lehetünk. Gorriaran és Otigba egy kicsit előrébb járnak, mint Priskin, de idővel Tamás is felveszi a ritmust. Természetesen elképzelhető, hogy lesznek még további igazolások, napról napra foglalkozunk a keret összetételével, tárgyalásokat folytatunk, figyelemmel kísérjük a játékosok állapotát, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.

A duplázó Varga Roland, illetve a ferencvárosi mérkőzésen első ízben pályára lépő, és gólpasszt adó Bőle Lukács szerint is jó előjelekkel utazhat a Fradi a visszavágóra.

forrás: Fradi.hu

Olvasói sztorik