NB I

A Vasas válogatottja: Tapogatózások voltak itthonról

Vida Máté szerint idén nyáron nehezebben futhat be érte megfelelő ajánlat.

Vida Máté volt a Digi Sport, Reggeli Start című műsorának vendége, a Vasas fiatal középpályása klubjával a Beitar Jeruzsálem elleni EL-párharcra készül, de jövőjéről és az esetleges klubváltásról is beszélt.

– Hozzánk, játékosokhoz nem is igazán jut el, hogy kitől, milyen ajánlatot kap a Vasas. Ha van olyan komoly ajánlat, amelyet érdemes meghallgatni és érdemes rajta elgondolkozni, akkor természetesen szólnak a vezetők. Itthonról egyébként nyáron csak tapogatózások voltak, tavaly komolyabb ajánlatok futottak be. Úgy gondolom, hogy ilyen szezon után nekünk, fiatal játékoknak magasabb lett az ára, illetve az is sokat nyom a latban, hogy a válogatottban van már három fellépésem, szóval nem vagyunk olcsó labdarúgók. Értem személyesen ezen a nyáron biztosan nehezebben fut be megfelelő külföldi ajánlat, hiszen tavasszal sérülések miatt kimaradt majdnem négy hónap. Az idény vége szerencsére már úgy alakult, ahogy terveztem, de sokat kell még dolgozni. Korcsmár Zsolt eligazolt, Ferenczi István visszavonult, remélem, többen már nem távoznak a csapattól – így Vida, aki arra kérdésre, hogy Felcsút ki tudná-e fizetni érte a sztárgázsit, azt felelte: nem tudja.

Olvasói sztorik