NB I

Nyolcat vágott a Pintér-csapat az első edzőmeccsén

Puskás Akadémia FC – FC Főnix 8–0 (2–0)

Gólszerzők: Diallo (9.), Hegedűs J. (37.), Csilus Á. (51., 90.), Bacelic-Grgic (55., 61., 77.), Szakály (81.)

A megyei harmadosztály bajnokaként 202 gólig jutó FC Főnix látogatott a felcsúti Pancho Arénába, hogy megmérkőzzön az alapos erősítésen áteső Puskás Akadémiával.

A lelkes vendégek ellenállását a 9. percben Ulysse Diallo törte meg, aki egy Nagy Zsolt-beadás után kibrusztolt labdát pofozott a hálóba. A mali csatárnak ezután több ziccere is adódott, az első félidő hátralévő részében már csak Hegedüs János szerzett gólt, aki Balogh Balázs szögletét bólintotta a kapuba – írja a pfla.hu.

A második játékrészre sort cserélt Pintér Attila, s az „újak” meg is hálálták a vezetőedző bizalmát. A gólok sorát az 51. percben Csilus Ádám nyitotta, aki Zsidai László passza után kétszer is a kapusba lőtt, mielőtt megtalálta az utat a hálóba. Az erejükkel teljesen elkészült látogatók ezután sorra kapták a gólokat, a termelésben horvát középpályásunk, Stipe Bacelic-Grgic járt elöl, aki egymás után háromszor köszönt be a zöld mezeseknek. Rajta kívül a fordulás után a láthatóan nagy kedvvel játszó Szakály Péter is betalált, a 8–0-s végeredményt az utolsó percben Csilus Ádám állította be.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik