NB I

Topligás klubok figyelik a Vasas reménységét

Berecz Zsombor menedzsere elárulta: a visszajelzések pozitívak, de elhamarkodott döntést biztosan nem hoznak.

Kapcsolódó cikkek

A mögöttünk hagyott NB I-es szezonban remek teljesítménnyel rukkolt elő a Vasas 21 éves fiatalja, Berecz Zsombor. A középpályás minden sorozatot figyelembe véve 41 mérkőzésen kilenc gólig és ugyanennyi gólpasszig jutott, novemberben pedig a Svédország elleni barátságos mérkőzésen már a felnőtt A-válogatottban is debütálhatott.

Az 1995-ös születésű játékost télen olyan klubokkal hozták szóba a nemzetközi sajtóban, mint a Genoa, a Sassuolo és az Atalanta (Olaszország), valamint a Hertha BSC-nél, a Hoffenheimnél és a Dynamo Dresdennél (Németország), illetve meg nem nevezett lengyel kluboknál is felmerült a neve. A Magyar Kupa májusi fináléjábana Málaga FC játékos-megfigyelői is jelent voltak, legutóbb pedig a Ferencvárossal hozták szóba a Vasas alapemberét. Berecz Zsombor helyzetéről és jövőjéről a ChampSport Nemzetközi Sportügynökség képviseletében menedzserét, Papp Gábort kérdezte a Rangadó.hu.

– Zsombi sajnos korábban megsérült, és bár bíztunk abban, hogy a szünet alatt javul az állapota, sajnos nem így történt – kezdte Papp Gábor. – A felkészülés elején hamar kiderült, porcleválás miatt műteni kell. Hétfőn át is esett az operáción, ami szerencsére jól sikerült. Az orvosi szakvélemény alapján két hét múlva edzhet újra egyedül, három hét múlva pedig már a csapatával készülhet. Ami biztos, hogy az Európa Liga első fordulójában nem léphet pályára, akkor még nem lesz bevethető állapotban.

– Elárulhatom, hogy Zsombort valóban figyelik több helyről, a kupadöntőben is voltak itt miatta komoly klubok képviselői. Ezen kívül tavasszal több NB I-es mérkőzésen fogadtunk külföldi vendégeket, és összességében jók voltak a visszajelzések. Ugyanakkor Zsombi az esküvője miatt nem tudott ott lenni a válogatott legutóbbi mérkőzésein, ráadásul az eredmények nem sokat javítottak a magyar futball nemzetközi megítélésén… Illetve a soron következő Európa Liga selejtezőkön sem tud játszani, így jelen pillanatban nehéz őt nemzetközi mércével „megmérni”. Azt be kell látni: erre az NB I-es meccsek nem feltétlenül alkalmasak.

Nincs elhamarkodott döntés, a szakmai szempont a legfontosabb

– Meglátjuk, mi történik majd a következő hetekben, hosszú még az átigazolási időszak. Akadnak olyan érdeklődők, akik már kapcsolatba léptek a Vasassal és elképzelhető, hogy ki tudják vásárolni Zsombit a szerződéséből. A piros-kékek szintén korrekt ajánlatot tettek Zsombor elé, így ez sem kizárt, hogy meghosszabbítja az egyébként jövőre lejáró szerződését. Kapkodásra semmi okunk. A Vasas egy dinamikusan fejlődő klub, ahol kiváló munkát végez a szakmai stáb, adott egy jó csapat, illetve a játéklehetőség is biztosítottnak tűnik. Ezeket figyelembe véve egyértelmű, hogy csak akkor szabad váltanunk, ha megkérdőjelezhetetlen a szakmai előrelépés. Illetve természetesen az sem mellékes, hogy a Vasas is jól járjon egy esetleges eladással, hiszen játékosunk sokat köszönhet a klubnak.

Magyarországon belüli klubváltás előfordulhat?

– Az elsődleges cél nem egy másik magyar csapat, de kár lenne tagadni, hogy itthonról is van érdeklődés Zsombi iránt. Ebben nincsen semmi meglepő, egy fiatal, remek szezont produkáló magyar játékosról beszélünk, akiben benne van a későbbi továbbértékesítés lehetősége – így Papp Gábor, a ChamSport menedzsere.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik