NB I

Hajnal Tamás is hosszabbított a Fradival

Gera és Leandro után a harmadik rutinos csapattag is marad a következő idényre.

Leandro de Almeida és Gera Zoltán után a csapat újabb rutinos tagja, Hajnal Tamás írt alá szerződést a Ferencvárosi Torna Clubbal. A középpályás így a 2017–2018-as idényben is a zöld-fehéreket erősíti – írja a klub honlapja.

Hajnal Tamás Nyergesújfalun kezdett futballozni, de a rendkívül tehetséges labdarúgó-palánta már kilenc évesen a Ferencvároshoz került, lényegében a klub saját nevelésű játékosa.

Tizenhat évesen már az élvonalban is bemutatkozott, és rendkívül fiatalon Németországba, a Schalke 04-hez került. A gelsenkircheniek második számú csapatában ontotta a gólokat, az első csapatban viszont kevés lehetőséghez jutott, ezért 2004-ben a belga élvonalbeli Sint-Truidenhez szerződött.

Hajnal a belga együttesben hamar meghatározó játékossá vált, ennek köszönhetően pedig 2004. október 9-én a magyar válogatottban is bemutatkozhatott a Svédország elleni világbajnoki selejtezőn. A következő másfél évben kirobbanthatatlan volt belga klubjából és a nemzeti tizenegyből is.

Két Belgiumban eltöltött év után Hajnal visszatért Németországba, ahol a Kaiserslauternnek, majd a Karlsruhénak is vezéregyénisége volt.

2007-ben és 2008-ban is Hajnal nyerte a legjobb itthoni labdarúgónak járó Magyar Aranylabdát – a második elismerést már a Borussia Dortmund játékosaként vehette át. A fekete-sárgáknál Szuperkupa-győzelmet érő góllal mutatkozott be, és 2010-es súlyos sérüléséig alapember volt Dortmundban.

Felépülése után már nem tudta visszaverekedni magát a kezdőbe, ezért 2011 tavaszára a Borussia kölcsönadta Stuttgartba, majd hamarosan végleg a svábok játékosa lett. Miközben Hajnal góljaival és gólpasszaival komoly szerepet játszott a VfB bennmaradásában, a Dortmunddal hivatalosan német bajnok lett.

Hajnal a következő két idényt is Stuttgartban töltötte, mindkétszer Európa Ligába jutott a csapattal, és döntőt játszhatott a Német Kupában is. 2013-ban a másodosztályú Ingolstadthoz szerződött, majd 2015 elején hazatért a Fradihoz.

A kiváló rúgótechnikájú játékos azóta bajnoki címet, három Magyar Kupát és két Szuperkupát nyert a Ferencvárossal, a 2017–2018-as idényben pedig tovább bővítené ezt az eredménysort.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik