NB I

A Mezőkövesd távozó légiósa is a Puskás Akadémiához tart

Molnár Gábor után újabb kövesdi játékost csábíthat csapatához Pintér Attila.

A Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es csapatának ügyvezető igazgatóját, Hagyacki Józsefet a Borsod Online faggattaaz átigazolásokról.

– Ami már biztos: Dinjarral szerződést bontottunk és Balogh Béla, Kink és Orosz is elmegy tőlünk – sorolta Hagyacki József. – Molnár Gábort kivásárolta a Puskás Akadémia, ám ennek a klubváltásnak az összege nem publikus. Rajta kívül Diallo is Felcsútra tart. Sós Bence sorsa még kérdéses, és ugyanez a helyzet Czuczival is, a korábbi hírekkel ellentétében. Bacelic-Grgic és Pauljevic visszamentek a klubjaikhoz, Vági azonban itt van, vele kapcsolatban még nem született döntés, miként Egerszegivel kapcsolatban sem tudok végleges határozatról beszámolni, a neve mellett szintén kérdőjel van.

Az ügyvezető igazgatónak megemlítették az általuk kölcsönadott játékosokat – Csirmazt, Engelt, Fröhlichet, Hefflert, Milutinovicot, Ráczot és Rybanskyt is –, de kitérő válasz érkezett:

– A felsoroltak függőben lévő ügyek, ezekről pedig nem szolgálhatok érdemi információval. Még nem tudom megmondani, hogy itt maradnak, vagy máshová távoznak, esetleg ismét kölcsönbe mennek. Vezetőedzőnk persze a személyi kérdések gyors lezárásában érdekelt, ezt megértem, de ebben a sportágban, ezt jól tudjuk, más az elmélet és más a gyakorlat. Pillanatnyilag azt jelenthetem ki, hogy az elkövetkezendő napokban mennek is el tőlünk, meg jönnek is hozzánk játékosok, ezekről folyamatosan hírt adunk majd.

Olvasói sztorik