NB I

Elképesztő játékosmozgás az Újpest és a Puskás közt

Kulcsjátékosok - köztük egy válogatott labdarúgó - válthatnak klubot.

Be sem köszöntött az átigazolási szezon, de már az NB I legnagyobb neveit lehetett hallani az NB II-ből akkor még hivatalosan fel sem jutott Puskás Akadémiával kapcsolatban.

A felcsúti klubot egyebek mellett Böde Dániel és Holman Dávid szerződtetése kapcsán is emlegették; ám a legnagyobb üzletük egyelőre nem ők lesznek.

A Rangadó.hu értesülései szerint ugyanis a diósgyőri Mevoungou megszerzése után a PAFC az Újpesttel üt nyélbe üzletet hamarosan. A megegyezés eredményeképp több játékos is klubot válthat.

A Megyeri útra költözhet az MTK-nevelés, de Felcsúton idén sokszor csak kiegészítőemberként használt Tischler Patrik (akit 2016 nyarán fél évnyi kölcsön után hiába szeretett volna leigazolni a Videoton, a Puskás Akadémia nem engedte el); míg ellenértékként az NB I egyik legjobb légiósának tartott belga Jonathan Heris, illetve Balogh Balázs kerülhet Fejér megyébe.

A volt győri, majd Pintér Attila által Mezőkövesdre is magával csábított Mevoungou után tehát újabb Pintér-kedvenc kerülhet aktuális csapatához: Balogh Balázs ugyan klubjában még sohasem volt játékosa, de ő az egyetlen, aki a válogatottnál is számolt vele: a tragikus, észak-írek ellen hazai pályán elveszített selejtezőn hátvédként debütált az egyébként középpályásként otthonosan mozgó, most 27 éves labdarúgó.

Balogh 2004 és 2007 között a Ferencvárosnál nevelkedett, majd Olaszországból hozta haza 2010-ben az Újpest, azóta oszlopos tagja az együttesnek; míg Heris a tulajdonos Duchatelet-család kapcsolatain keresztül került a Megyeri útra 2014-ben.

Olvasói sztorik