NB I

Cseh védőt szerződtetett a Vasas

Vít Benes aláírt az angyalföldiekhez.

A cseh Vít Benes és Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója csütörtökön aláírták az új angyalföldi igazolás 2020. június 30-ig szóló szerződését – írja a klub hivatalos honlapja.

– A huszonnyolc éves belső védő elnyerte mind a vezetés, mind a szakmai stáb tetszését. Új játékosunk jelentős cseh első osztályú múlttal és Európa Liga-tapasztalattal rendelkezik. Július elsejétől a mi játékosunk, és csak jelenlegi klubján, az FK Baumit Jablonecen múlik, hogy a június huszonkilencedikén esedékes első Európa Liga-mérkőzésünkön már pályára léphet-e csapatunkban. Sok sikert, mihamarabbi beépülést kívánunk a Vasas-család közösségébe – nyilatkozta a kontraktus aláírását követően Vancsa Miklós.

Vít Benes 1988. augusztus 12-én született a csehszlovákiai Ústí nad Labemben. A 192 centiméter magas és 83 kilogramm súlyú középhátvéd 2006 és 2010 között a Kladno csapatát erősítette, majd 2010-től mostanáig a Jablonec csapatában játszott. A 182 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Csapatával a 2012–2013-as kiírásban Cseh Kupát nyert. Tagja volt hazája U21-es válogatottjának.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik