NB I

Világbajnoki bronzérmes csatár a Videotonnál

A ghánai Richmond Boakye az új edző, Marko Nikolic kérésére érkezik Fehérvárra.

Szerb lapértesülésekszerint a Juventus korábbi csatára, Richmond Boakye (Ricmond Boaci) a Videoton csapatába igazol. A 24 éves játékos 16 mérkőzésen 12 gólt szerzett a Crvena Zvezda színeiben tavasszal, vagyis Marko Nikolic vezetőedző jól ismeri őt.

A ghánai Boakye 2008-ban került Olaszországba, azóta volt a Genoa, a Sassuolo, a Juventus, a spanyol Elche, az Atalanta, a holland Roda JC, valamint a Latina futballistája is, a tavaszt pedig Belgrádban töltötte.

Az U20-as világbajnoki bronzérmes középcsatár iránt állítólag az orosz Lokomotiv Moszkva is érdeklődik. A ghánai válogatottban eddig tíz alkalommal szerepelt.

A játékos ügynöke, Ivica Pavlovic megerősítette a Videoton érdeklődését, de azt mondta, a Crvena Zvezda előnyt élvez, amikor Boakye jövőjéről döntenek.

Ehhez képest a Novosticímű lap azt írja, a csatár szinte biztosan távozik jelenlegi klubjától, és a Videotonhoz igazol, ahol Nikolic vezetőedző még a moszkvaiakénál is jobb ajánlatot tett neki, így hamarosan aláírhatják a szerződést.

Olvasói sztorik