NB I

Vasas-legenda a Puskás Akadémia új klubigazgatója

A nemrég véget érő szezonban még elemzőként tevékenykedett a szakember.

Az élvonalba feljutott Puskás Akadémia klubigazgatójának nevezték ki Komjáti Andrást, aki hetedik éve dolgozik az akadémián – adta hírül a Puskás Akadémiahivatalos honlapja. Feladata lesz az első csapat ügyeinek intézése, a folyamatban lévő igazolások bonyolítása, orvosi illetve egészségügyi stáb kialakítása.

Komjáti András labdarúgó pályafutását Győrben kezdte, 1970-ben igazolt a Vasashoz a Győri Dózsa csapatától. A magyar élvonalban csak az angyalföldi együttesben szerepelt egészen 1985-ig, azaz 15 idényen át. Összesen 433 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 44 gólt szerzett. Általában középhátvédként, de a középpályán is szerepelt. 1973-ban és 1981-ben bajnoki bronzérmet és kupagyőzelmet szerzett a csapattal. Tagja volt az 1976–77-es idényben bajnokságot nyert Vasasnak. 1984 decembertől 1986 decemberéig a görög Pierikósz Katerínisz csapatában szerepelt, majd hazatért a Vasashoz. A magyar válogatott mezét egy alkalommal viselte, 1981-ben, Anglia ellen a Népstadionban, ahol világbajnoki-selejtezőn 3-1-es vereséget szenvedett a csapat.

2014 nyarától tartozik a PAFC kötelékébé, előbb az első osztályba feljutott csapatnál végzett elemző munkát Benczés Miklós mellett, majd az NB III-as együttes vezetőedzőjeként tevékenykedett. Az előző idényben pedig ismét az elemzői szerep jutott neki a másodosztályban.

Olvasói sztorik