Újabb Pintér Mezőkövesden? Könnyen lehet.
A Rangadó.hu információi szerint a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője, Radványi Miklós szeretné csapatában tudni a szlovák élvonal nemrég véget érő szezonjában a tizedik helyen végző Zlaté Moravce védőjét, Michal Pintért. Az aranyosmaróti játékos a védelem bal oldalán és középen is bevethető, az előző idényben alapembere volt csapatának,
huszonhét alkalommal lépett pályára az élvonalban és egy gólt is lőtt.
A 23 éves játékos korábban a szlovák U21-es válogatottban is bemutatkozott.
Honlapunk úgy tudja, egy másik szlovák védő iránt is érdeklődik a borsodi alakulat, a Senica játékosa, Róbert Pillár is a kiszemeltek között. A 26 éves játékos kilencszer szerepelt az U21-es szlovák nemzeti csapatban és 2014-ben került a Nitrától jelenlegi együtteséhez.
Mint ismert, a borsodiak trénere korábban edzőként több éven keresztül dolgozott Szlovákiában – a DAC, a Senice, a Komarno és a Myjava csapatainál is -, így jól ismerheti az említett focistákat.