Magyar Kupa-győzelemmel zárta a 2016-17-es idényét a Ferencváros, amely ezzel így picit kozmetikázta a bajnokságban elért negyedik helyezést. A kupadöntő utáni ünneplés pillanatait a FradiMédia örökítette meg, a videón pedig látható az FTC elnöke, Kubatov Gábor is, amint éppen az öltözőben intéz beszédet a játékosok felé.
– Sokkal rosszabbul nézett ki a helyzet az idény elején, és azért imádkoztam, hogy sikerüljön ezt a kupát megnyerni. Megmentettük a szezonunkat a Ferencvároshoz méltó mérkőzésen, úgyhogy hálásan köszönöm mindenkinek ezt a munkát. Abban reménykedem, hogy jövőre a bajnoki címért megyünk és sokat fogunk menni a nemzetközi kupában, és Magyarországon példátlan módon ismét elhódítjuk a Magyar Kupát – mondta Kubatov a Fradi-játékosoknak.
Mint ismert, a zöld-fehérek tavaly már a BL-selejtező második körében búcsúztak a gyengécske Partizani Tirana ellen. Azt a teljesítményt nem lesz nehéz felülmúlni.