NB I

Ami a Fradival idén nem sikerült: edzőként bajnok lett Böde Dániel

Ami idén az NB I-ben a Ferencvárossal nem sikerült, az a megyei kettőben összejött Böde Dánielnek, bajnok lett. Ráadásul edzőként már negyedszer ért a csúcsra a Madocsával, míg játékosként az FTC-vel ez csak egyszer, a ta­valyi idényben sikerült neki.

– Szívügyének tekinti a madocsai csapatot. Idegesebb szokott lenni a meccsünkön, mint a sajátján – mesélte a Borsnak Dani testvére, István, aki 28 találattal házi gólkirály lett Madocsán. – Sérülés miatt ki kellett hagynom néhány meccset, ezért csak ennyi jött össze. Az utóbbi években ennél több gólom volt – tette hozzá a 34 éves csatár, aki a bajnoki címet jelentő bátaapáti győzelem alkalmával is betalált. – Busszal mentünk a meccsre, ahová csaknem kétszáz szurkoló kísért el minket. Hazafelé velük ünnepeltünk. Hangosan énekeltünk és persze iszogattunk.

Nem Böde Dániel az egyetlen válogatott játékos, aki részt vett a sikerben. A bajnokcsapatban játszik ugyanis a kilencszeres válogatott védő, Éger László is.

– Hazafelé sok helyen megálltunk, azt sem tudom, mikor értem haza. Lesz még egy érem­átadó ünnepség is Madocsán a Duna-partján – mesélte az ünneplésről a hátvéd. – Minden meccs egy vasárnapi program a helyieknek. Utána mindig van egy tál étel, aki nem vezet, megiszik egy-két sört. Jó a társaság – tette hozzá Éger, aki barátjának, Böde Dánielnek tett ígéretét betartva, a profi pályafutását befejezve igazolt két éve Madocsára.

A csapat egyébként nem vállalja a megyei első osztályt, az anyagiak mellett utánpótlásproblémái miatt sem. Egy osztállyal feljebb ugyanis már kötelező a serdülő csapat, ami nincs Madocsán.

Olvasói sztorik