NB I

Hiába akarja, nem tudja megtartani középpályását a Bp. Honvéd

Zsótér Donát bajnokként szeretne távozni a kispestiektől.

Az utolsó fordulójához érkezett az NB I, amelynek utolsó játéknapján a tabella első és második helyezettje egymás ellen döntheti el, ki lesz a bajnok. A sorsdöntő rangadó előtt a kispestiek játékosa, Zsótér Donát a szegedma.hu oldalon elmondta, nem a döntetlen a céljuk, győzelemmel szeretnének aranyérmesek lenni.

„Mindenki érzi a meccs súlyát, egyértelműen mi is meg akarjuk nyerni a bajnoki címet. Nagyon jó a csapategységünk, és egy kiváló edzővel dolgozhatunk. Ahogyan Marco Rossi is nyilatkozta, ha a szív és az érzelmek döntenek, akkor mi fogjuk megnyerni a bajnokságot. Ugyanúgy készülünk, mintha bármilyen mérkőzés lenne, de történelmet írhatunk szombaton, ha sikerül nyernünk. Nem úgy megyünk ki a pályára, hogy nekünk jó lenne az iksz is, ha egy csapat így tesz, ott már gondok vannak” ‒ nyilatkozta a szegedi nevelésű középpályás.

Hozzátette, óriási élmény manapság a Bp. Honvédban futballozni. „Mindenki egy szekeret húz, kevés ilyen csapat van Magyarországon. Nálunk nem szoktak veszekedések lenni, egységesek vagyunk. Ha valaki azt mondja a szezon előtt, biztos, hogy legalább másodikok leszünk, és harcban leszünk a bajnoki címért, lehet, hogy kinevetjük. Most itt vagyunk a lehetőség kapujában, nem tudom elképzelni, hogy Kispesten, tízezer ember előtt ne tudnánk megnyerni a mérkőzést.

A 21 éves játékos összesen 21 meccsen több mint 1200 percet tölthetett a pályán a mostani idényben. Az első félévben nem kapott annyi lehetőséget, mint amennyire számított. Meg kellett küzdenie a helyéért, de a téli felkészülése jól sikerült, és Marco Rossi visszatette a régi posztjára, a középpálya közepére.

Jövőjével kapcsolatban elmondta, a klub elnöke, George F. Hemingway már többször nyilatkozta, hogy nem tudják megtartani az idény végén. „Ilyen csapatban ki ne szeretne maradni? Őszintén megmondom, fájni fog a szívem, hogy el kell hagynom Kispestet, csupa jó emléket fogok magammal vinni, de ilyen a profi világ. Bízom benne, hogy Újpesten jövőre hasonló célokért fogunk küzdeni” – mondta Zsótér.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.