NB I

Aláírt a Fradi-szurkolók új kedvence – hivatalos

A Budafok és a Videoton ellen is szóhoz jutott a fiatal csatár.

A Ferencvárosi Torna Club több fiatal játékosával is profi szerződést kötött május második felében – írja a Fradi hivatalos honlapja. Derekas Zoltán, Novák Zsombor, Gera Dávid és Nagy Gábor után csütörtökön a 18 esztendős Kundrák Norbert is megállapodott a zöld-fehér egyesülettel.

Kundrák 2016 nyarán igazolt a Fradiba, ősszel pedig, a Koroncó elleni Magyar Kupa-mérkőzésen már első számú csapatban is bemutatkozott.

A fiatal támadó a téli, valenciai edzőtáborba is Thomas Doll csapatával tartott, pályára lépett a Sparta Praha elleni edzőmérkőzésen.

Az NB I-ben a DVSC ellen debütált, majd az elmúlt fordulóban, a Videoton ellen már végigjátszotta a 90 percet, a Budafok elleni Magyar Kupa-elődöntőben pedig két gólt is szerzett.

A Fradi NB III-as csapatában 16, U19-es együttesében 12 meccsen lépett pályára az idényben.

Olvasói sztorik