NB I

Nagy pénzért focizik a Honvéd a Videoton ellen

A Honvéd tulajdonosa a Rangadónak elmondta, hány erősítést terveznek a nemzetközi porondra.

A Budapest Honvéd az NB I utolsó előtti fordulójában a Debrecent, míg a Videoton a Ferencvárost győzte le, így az utolsó körben a fehérváriak kispesti vendégjátékán dől el, hogy melyikük szerzi meg az aranyérmet. A bajnoki döntő előtt a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a Rangadónak elárulta, másképp várja-e ezt az összecsapást, mint a többit, valamint a várható erősítésekről is beszélt.

– A hétvégén a Honvéd 5-2-re legyőzte idegenben a Debrecent. Az első perctől kezdve biztos volt a győzelemben? Nyugodtan nézte a találkozót?

– Természetesen nagyon élveztem a mérkőzést szombaton. Nyugodt csak a negyedik gól után lettem. A győzelemben soha nem lehet előre biztos az ember, mert a labdarúgás ilyen sportág.

– A szombat esti meccsen a Ferencváros nem tudta legyőzni a Vidit, így bajnoki döntő következik. Így még édesebb lenne az első hely, mint ha már szombaton ünnepeltek volna?

– A Ferencváros rendkívül tartalékosan állt ki a Videoton ellen. A centert játszó fiatalember csak a szezon elején igazolt a Magyar Futball Akadémiától a Ferencvárosba. Szóval nem voltak illúzióim az eredmény tekintetében. Az aranyérem megszerzése természetesen fantasztikus siker lenne. De merjünk szerények lenni. A már elért ezüstérem is egy nagyszerű siker.

– Csalódott lenne, ha az utolsó lépcsőfokban bukna el a csapat?

– Nagyon bízom csapatunkban, győzelmet remélek szombaton, de csalódott semmiképpen sem lennék, mert játékosainkra és edzőinkre már így is nagyon büszke vagyok.

– A játékosok általában azt szokták mondani, hogy minden meccsre ugyanúgy készülnek. Ön hogy készül a héten a bajnoki döntőre?

– Valóban minden meccsre ugyanúgy készülök. Talán hihetetlen, de a meccs kezdetéig nyugodt vagyok.

– Van valamilyen babonája a meccsek előtt, ami be szokott válni?

– Hogyha csapatunk több gólt rúg, mint az ellenfél, akkor mi nyerünk.

– Ön szerint melyik játékvezetőnek kellene vezetnie a bajnoki döntőt? Kassai Viktornak örülne?

– Minden olyan játékvezetőnek örülök, aki tehetségénél fogva és részrehajlás nélkül képes arra, hogy a magyar labdarúgás első osztályában mérkőzést vezessen. Nem akarok neveket mondani, de remélem, akit küldenek, a szentek tisztességével, a legjobb tudása szerint és nagyon bölcsen vezeti majd a mérkőzést.

– Kapnak valamilyen plusz jutalmat – pénzügyi, egyéb – a játékosok, ha bajnokok lesznek?

– Természetesen. A csapat magas összegű prémiumban részesül. Szintén premizáljuk az ezüstérmet is, mert az is nemzetközi kupában való indulást jelent.

– Dolgoznak már a háttérben a nyári erősítéseken? Hány igazolás várható? Külföldi vagy magyar elsősorban?

– Igen. Két-három biztosan. Elsősorban magyart szeretnénk, de egy külföldi is szóba jöhet. Tíz akadémista is velünk kezd június 12-én. Remélem, közülük több is bekerül az első csapatba.

– Milyen eredményre tippel a Honvéd-Videoton meccsre?

– Bajnok lesz a Honvéd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik