Távozik az NB I-ben a kiesés elől menekülő Debrecen portugál vezetőedzője, Leonel Pontes. A hírt a csapat hivatalos honlapja és Facebook-oldala jelentette be. Mint írják, a felek a mai napon a köztük lévő szerződést közös megegyezéssel felbontják. Pontessel együtt távozott a két portugál pályaedző, José Pratas és Pedro Illharco is. A zárófordulóban, a Diósgyőr ellen a korábbi sikeredző, Herczeg András irányítja majd a csapatot.
Pontes augusztusban érkezett a klubhoz, irányítása alatt a csapat 28 bajnoki mérkőzésen nyolc alkalommal győzött, és hét döntetlen mellett 13-szor vereséget szenvedett. A Magyar Kupában csupán egy mérkőzést játszott a DVSC, mivel a harmadosztályú ETO FC Győr otthonában 1-0-ra kikapott és kiesett.
A csapat irányítását hétfőn a korábbi sikeredző, Herczeg András vette át, és ő irányít majd a DVTK elleni bajnokin is. A haon.hu azt írja, hogy Herczeg két segítője Bücs Zsolt és Györki Gábor lesz, a kapusedző pedig továbbra is Erdélyi Miklós marad. Az utolsó (33.) forduló előtt a Debrecen a tabella kilencedik helyén áll, és bár matematikailag még nem biztosította a bennmaradást, csak akkor esik ki az NB II-be, ha szombaton kikap a Diósgyőr vendégeként, az MTK pedig győz Pakson.