NB I

Doll: A tabella nem hazudik…

Edzői nyilatkozatok az NB I-ből.

Debreceni VSC – Budapest Honvéd 2-5

Leonel Pontes, Debrecen: – Gratulálok a Honvédnak, fair csapatot ismertem meg bennük. Az első fordulópont a tizenegyes kihagyása volt. Az első harminc percben nagyon szervezetlen volt a csapat, nem tudtuk felvenni a védekező pozíciókat és csak ezután tudtuk rendezni a sorainkat. A szünet után próbáltuk kiegyensúlyozottabbá tenni a csapatot és 3-2-nél bizakodtam az egyenlítésben. Sajnos a 80. perc után a csapatot elragadta a hév és ez fontosabb volt a játékosoknak, mint a taktikai utasítások betartása és a kontrákból még kaptunk két gólt.

Marco Rossi, Honvéd: – Huszonöt éve egy Honvéd-szurkoló, klubvezető és játékos nem drukkolt ennyire a Ferencvárosnak, mint az elkövetkező órákban. Bízunk benne, hogy jó eredményt ér el a Fradi. Úgy tűnt, hogy az első játékrészben lezártuk a meccset, aztán mégsem így lett. A Debrecen lőtt két olyan gólt, amire tökéletesen felkészültünk, hiszen tudtuk, hogy ez az erősségük. Újból meg kell köszönnöm a játékosoknak azt a küzdeni tudást, amit beletettek a mérkőzésbe, a szívüket, lelküket kitették a pályára, a maximumot nyújtották. Ez az egyetlen mód, ahogyan a játékosok ki tudják fejezni hálájukat a szurkolók felé, mert ők megérdemelnek egy nagy csapatot. Remélem, hogy a Debrecen az utolsó mérkőzésen kiharcolja a bennmaradást, hiszen amelyik csapat ilyen történelemmel, stadionnal, szurkolókkal, várossal és infrastruktúrával rendelkezik, jobbat érdemelne.


forrás: dvsc.hu

címlapfotó: vidi.hu


Gyirmót FC Győr – Vasas FC 1-2

Urbányi István, Gyirmót: – Gratulálok a Vasasnak az egész éves teljesítményéhez, mert üde színfoltja volt ennek a bajnokságnak. A mai nyílt mérkőzés volt. Ismét hű tükörképe volt az egész szezonunknak. Az egyenlítésünk után Bojovicnak volt gólhelyzete, amelyet ha kihasználunk, eldönthette volna a mérkőzést. Utána pedig egy apróbb hibánkat a Vasas azonnal kihasználta és ezért jó csapat. Azok a különbségek sokszor nem voltak érzékelhetőek, hogy a Vasas jövőre az Európa Ligában a Gyirmót, pedig az NB II-ben indulhat. Szalánszki kiállítását nem érzem teljesen indokoltnak, mert az eset nem volt szándékos és egy fiatal játékosról van szó. Emelt fővel búcsúztunk a hazai közönségtől, akiknek köszönjük a biztatást.

Michael Oenning, Vasas: – Büszke és boldog vagyok, hogy a Vasas FC csapatának sikerült ebben a bajnokságban nemzetközi kupaszereplést érő helyezést elérnie. A mérkőzés előtt tudtuk, hogy egy nagyon jól szervezett csapat ellen fogunk játszani és ez be is igazolódott. A korai gólunk megnyugtatta a csapatot és akkor sem vesztettük el a hitünket, amikor a Gyirmót FC Győr kiegyenlített. Jó mérkőzést játszottunk és ez egyben az ellenfelünk dicsérete is, de úgy gondolom, hogy végeredményben megérdemelten nyertünk. Jó hangulatú lesz a visszautazás Budapestre.

forrás: gyirmotfc.hu


Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC 3-2

Csertői Aurél, Paks: – A mérkőzés elején mindkét csapat kivárásra játszott, nem volt igazából iram, leginkább mezőnyjáték folyt. Ebben az időszakban egyszer hibáztunk, amit az ellenfél azonnal ki is használt. Talán mi is egy kicsit ráültünk a nulla-nullára. De fölálltunk, kétszer is egyenlíteni tudtunk. Ugyanakkor a végén gyermeteg hibákat követtünk el. A futballt ésszel játsszák, és ha egy kicsit is gondolkozunk, akkor kihúzzuk az utolsó perceket kapott gól nélkül. Bosszantó ez a vereség, mert minden meccset szeretnénk megnyerni.
Kategória

forrás: paksifc.hu

Radványi Miklós, Mezőkövesd: – Tudtuk, hogy számunkra csak a három pont az elfogadható, ennek tudható be, hogy a játékosok görcsösen, idegesen játszottak. A mérkőzés előtt azt mondtam, okosan kell játszanunk, nem nyílhatunk ki feleslegesen, mert a Paks nagyon jól kontrázik. Annak ellenére rúgtunk egy szép gólt, hogy a játék képével nem voltam elégedett. A félidőben azzal nyugtattam a játékosokat, hogy ez csak sport. Aztán a második játékrészben kaptunk egy gólt, de a csapat megmutatta, hogy van tartása és ismét megszereztük a vezetést. Az ellenfél azonban újra visszajött a meccsbe a tizenegyessel, de úgy néz ki, ma a Jóisten mellettünk volt, a 92. percben Gohér belőtte a fantasztikus szabadrúgásgólt, amivel Mezőkövesd a következő szezont is az NB I-ben kezdi. Örülök annak, hogy a játékosaim 93 percig tudtak küzdeni, eddig ez 45 percig volt jellemező ránk. Hétfőtől elkezdhetünk gondolkodni a jövőn, most már tudjuk, hogy marad az NB I, e szerint fogjuk kialakítani a keretet.

forrás: mezokovesdzsory.hu


MTK Budapest – Diósgyőri VTK 0-0

Tamási Zsolt, MTK: – Összességében igazságos döntetlen született egy nagyon nagy küzdelmet hozó, magas hőfokú mérkőzésen. Taktikailag jól felkészültünk, a mérkőzés során többször tudtunk váltani. A második félidő utolsó szakaszában a pontosság hiányzott a támadózónában, egy pontos beadás, vagy egy létszámfölényes szituáció végigjátszása a kontra végén. Mindkét csapat tudta, hogy nagy a tét, ami rá is nyomta a bélyegét a játékra, több volt a pontatlanság. Az MTK és a DVTK is nagyot küzdött. Kimondva nagyon egyszerű, hogy nyerni kell Pakson a jövő héten, és akkor bennmaradunk, de annak örülünk, hogy a saját kezünkben van a sorsunk. A sportember az ilyen kihívásokat szereti, mégha túl nagy is a tét. Remélem, hogy minket is rengeteg szurkoló kísér majd el, mint ahogy ma a DVTK-t.

Bódog Tamás, DVTK: – Rendben volt a mai találkozó, jól mentünk bele, irányítottuk az eseményeket. A játékosok előtt le a kalappal, megpróbáltak mindent! Természetesen az MTK-nak is voltak időszakai, amikor erősek voltak, de mi több és jobb lehetőséget alakítottunk ki. Nekünk is voltak persze hibáink, de ilyen a labdarúgás, nincs olyan csapat, amelyik egyetlen hibát sem vét. Például az MTK védelme és a középpályás sora közötti területeket ki kellett volna használni, nem csak felrúgni a labdát a magas csatárunkra. A jövő hétre ezen hibáknak a számát kell lecsökkenteni, és akkor rendben lesz minden. Hiányérzetem elsősorban azért van, mert nem nyertünk, most is a három pontért érkeztünk.
Ahogy az elmúlt két hónapban mindig, a DVSC ellen is élet-halál harcot vívunk, semmi különleges nem lesz ebből a szempontból. A saját kezünkben tartjuk a sorsunk, mert az elmúlt két hónapban eljutottunk odáig, hogy az utolsó fordulóban mi döntsük el, hogy jövőre is az élvonalban játsszunk.

forrás: dvtk.eu


Újpest FC – Haladás 2-1

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – A Haladás eredményei és stílusa alapján nehéz mérkőzésre számítottunk és nem is kellett csalatkoznunk. Három vereség után léptünk pályára és az ebből fakadó idegesség a vezető gólunk után sem múlt el. Szünet után nagyon nyomott a vendégcsapat, nem tudtuk kontrollálni a játékot. Ám a fiúk az egyenlítő gól után megmutatták, hogy van bennük kurázsi, karakter és megszerezték a győzelmet. Nem volt könnyű mérkőzés, gratulálok a fiúknak a győzelemhez és Mészöly Géza kollégámnak az egész szezonhoz.

Mészöly Géza, Haladás: – Az első félidőben bosszantó hibákat követtünk el, amelyekből az újpestiek helyzeteket alakítottak ki. A második játékrészben megváltozott a játék képe, végig mi domináltunk. Sőt, az egyenlítő gól után a lábunkban volt az győztes találat, de kimaradt a helyzet. Bánt a vereség, sajnálom, hiszen sokkal több volt ebben a mérkőzésben. A döntetlen reálisabb lett volna.

forrás: haladas.hu


Videoton-Ferencváros 4-1

Henning Berg, Videoton: Természetesen nagyon örülünk a győzelemnek, szép eredményt értünk el. Bízom benne, hogy öröm volt a szurkolóinknak azt látni, ahogyan ma játszottunk. Megvolt az erő, a sebesség és a minőség, jöttek a helyzetek és a gólok is. A játékosokat nem érintette meg az FTC gólja, hanem mentek tovább előre remek hozzáállással, ezért dicséret illeti őket. A gólt is amúgy egy olyan szöglet után kaptuk, amely előtt Marko tört kapura, és egy az egyben lett volna a kapussal, mielőtt földre került. Ahol én álltam, ott ez piros lapos szabálytalanságnak tűnt, de még nem láttam a visszajátszásokat. A szögletnél emiatt az eset miatt tíz emberrel voltunk, nem helyezkedtünk jól, de folytattuk a jó játékunkat és jöttek a gólok is. Nem kell részletezni, hogy mennyire fontos meccs volt ez és mekkora szükségünk volt a győzelemre. Nagyon várjuk már a jövő heti mérkőzést, az egész magyar focinak nagy esemény ez, hogy gyakorlatilag egy döntővel zárul a szezon. Tudjuk, hogy nem elég a döntetlen, szóval hiába a több lőtt gól és a jobb egymás elleni eredmény, nyernünk kell. A csapat eddig is jól kezelte a nyomást, hiszen mindig tudtuk, hogy mit játszott a Honvéd, mégis behúztuk mi is a mérkőzéseket. A játékosok folyamatosan fejlődnek, egyre jobban megértik egymást, fejlődik a csapatjáték is, ezt a folyamatot folytatnánk a Honvéd ellen is. A Honvéd más stílusban játszik, mint az FTC, de biztos, hogy izgalmas találkozó lesz, amelyet természetesen meg szeretnénk majd nyerni!

a nyilatkozat és a címlapfotó forrása: vidi.hu

Thomas Doll, Ferencváros: – Lehetett látni, hogy a játék sok elemében ma alulmaradtunk. A Videoton akart, mi nem voltunk ebben annyira jók… Lehetett látni rajtuk, hogy harcban állnak a bajnoki címért, a végén tulajdonképpen minden labdát odaadtunk nekik. Némely játékosnak nem elég a dinamikája, az átütőereje, hogy egy-egy ilyen meccset eldöntsön. Arra kell törekednünk, hogy pár sérült játékost visszahozzunk a csapatba, hogy nagyobb lendületünk legyen a pályán. Voltak ma olyan játékosaink, akik nemrégiben épültek fel a sérülésből, ők nem bírták végig a meccset. Ki kell tisztítani a fejeket, mert a jövő héten az Újpest ellen játszunk, utána pedig a Magyar Kupa fináléjában kell küzdenünk. Ma azt is láthattuk, hogy hetven százalékos teljesítménnyel nem lehet meccset nyerni. A tabella nem hazudik.

forrás: fradi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.