NB I

A Fradi csak ráijeszteni tudott a Videotonra

A zöld-fehérek korán vezetést szereztek, ám az első félidő hajrájában eldöntötte a három pont sorsát a Vidi.

OTP Bank Liga, 32. forduló

Videoton FC – Ferencvárosi TC 4-1
(3-1)
Pancho Aréna, 3208 néző. Játékvezető: Iványi Z.
Videoton: Kovácsik – Fiola (Maric, 75.), Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Varga, Pátkai, Suljic (Szolnoki, 90.) – Scsepovics, Lazovics (Géresi, 61.). Vezetőedző: Henning Berg
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Nalepa, Koch, Sternberg – Gera (Csukics, a szünetben), Hajnal – Varga (Radó, 66.), Bognár (Kleinheisler, a szünetben), Moutari – Kundrák. Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerzők: Lazovics (36.), Stopira (42.), Koch (öngól, 44.), Maric (93.), illetve Nego (öngól, 7.)

Mindkét együttes győzelmi kényszerben léphetett pályára a forduló záró mérkőzésén, hiszen a Videoton vetélytársa, a Honvéd, valamint a Fradi előtt álló Vasas is begyűjtötte a három pontot.

Ennek megfelelően nagy iramban kezdtek a felek és már a harmadik percben bravúrt kellett bemutatnia Dibusznak Scsepovics lövése után. Alig egy perccel később Iványi borzolta a vidisták kedélyét, miután Nalepa szorításában Scsepovics elesett a tizenhatoson belül, a tizenegyes azonban elmaradt – jogosan. A 7. percben megszületett az első gól, Bognár gyenge lövésébe Gera sarkazott bele az ötösön, a mögötte érkező Negóról pedig a hálóba pattant a labda, 0-1. A másik oldalon szinte rögtön majdnem jött az egyenlítés, Nego ballábas kísérlete azonban Dibuszban elakadt. Az iramra ezután sem lehetett panasz, de helyzetből már kevesebbet láthattunk a következő percekben, míg nem eljött a félidő utolsó tíz perce, ami három hazai találatot is hozott. A 36. percben Suljic bal oldali beadását Lazovics lőtte kapásból a bal alsóba, 1-1. Hat percre rá egy szögletet követően Juhász még a kapufát találta el, majd Stopira a kipattanót a léc alá fejelte, 2-1. A 44. percben pedig újabb öngól született, Suljic beadását Koch lőtte a saját kapujába, 3-1 – nél ért véget az első játékrész.

A címlapfotó és a benti kép a vidi.hu-ról származik.

A második félidő már kevésbé sikerült eseménydúsra, a Videoton végig határozottan tartotta az előnyét, a Ferencváros nem tudott veszélyes szituációt kialakítani. Az 56. percben az igen aktív Suljic beadását Juhász alig lőtte a bal sarok mellé, majd ezt követően csupán a 79. percben jegyezhettünk fel komolyabb próbálkozást, ekkor Scsepovics csinált bolondot a Fradi-védőkből, a középre adása azonban már pontatlan volt, így nem tudta ziccerbe hozni Géresit. A 88. percben Kleinheisler 20 méterről lőtt, de labdája nem a hálóban, hanem a Fradi-szurkolók között kötött ki a lelátón. A hosszabbításban még egyet berámolt a hazai gárda, Maric alakította ki a 4-1-es végeredményt. A fehérváriak megérdemelten nyerték meg a találkozót, így az utolsó fordulóban a Budapest Honvéd-Videoton találkozón dől el, ki nyeri az NB I-et.

A mérkőzést a Rangadó.hu szakértője, a DVSC korábbi vezetőedzője – akivel 2011 és 2016 között két bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert a csapat -, Kondás Elemér értékelte:
– Két jó erőkből álló csapat találkozott, ennek megfelelően indult az összecsapás. A Ferencváros korai gólja sokkolta a hazaiakat,
ami után főképp csak mezőnyjátékot és párharcokat láthattunk.
Közel harminc perc kellett a Vidinek ahhoz, hogy komoly helyzetet tudjon kialakítani, ebből pedig egy szép támadás végén sikerült is egyenlíteni. Ekkor sokkal jobban és gyorsabban játszott a Videoton,
jöttek is a gólok, és tulajdonképpen nyolc perc alatt eldöntötte a meccset a minőségi játékosainak köszönhetően. A második félidőben nem volt egy súlycsoportban a két együttes, a Vidi nagyon gyorsan ment át védekezésből támadásba, ezekből pedig rendre veszélyt teremtettek a Fradi kapuja előtt. A zöld-fehérek nem tudtak mit kezdeni a szünet után a hazaiak magabiztos játékával. Mindkét együttesben találhatók minőségi játékosok, viszont ezen az estén csak a fehérváriak minőségi játékosai hozták a formájukat.
Főleg a hazaiak gyors embereit emelném ki, mint például Suljicot, Lazovicsot, Scsepovicsot és Negót, de középen Pátkai és Varga is sok labdát szerzett, amikből szép támadások indultak. A Videoton egységes, masszív csapat képét mutatta, a Fradiból viszont ma nem tudok kiemelni senkit, a második félidőben egyáltalán nem játszottak veszélyesen.
Olvasói sztorik