NB I

Kiszámoltuk: ez kell az NB I-es csapatok céljainak eléréséhez – 2. rész

Rendet rakunk a lehetséges kimenetelek zűrzavarában.

Két forduló van hátra az OTP Bank Liga 2016-17-es kiírásából és ami nyitott kérdés lehet egy bajnokság során, az szinte teljesen az még: kérdéses a bajnok, a dobogós, az Európa Liga-induló és a kieső kiléte is. Az egyetlen dolog, amit már biztosan tudunk, az az, hogy a Gyirmót a következő évadot a másodosztályban kezdi majd meg. Mi több: a győrieken kívül még olyan csapat sincs több, amely ne lenne érintett a kiesés, az EL-indulás vagy a bajnoki cím tekintetében sem.

A Rangadó.hu most csapatonként bemutatja a lehetséges forgatókönyveket. Az első részben az élmezőnyt vettük sorra, a második részben a kiesés ellen küzdők céljai kerülnek fókuszba.


Újpest FC

Az Újpest nincs jó formában, hiszen három vereséggel közelített a véghajrához, de a kiesés így sem igazán fenyegeti a lila-fehéreket.

Az Újpest legalább tizedik és bennmaradó, ha:

– két meccsén legalább egy pontot szerez
– két meccsén nulla pontot szerez és a Mezőkövesd legfeljebb két pontot szerez vagy a Debrecen kikap a Honvédtól vagy az MTK legfeljebb három pontot szerez vagy az MTK négy pontot szerez, de rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint az Újpesté vagy a Diósgyőr legfeljebb két pontot szerez vagy a Debrecen legfeljebb egy pontot szerez

Debreceni VSC

A Debrecen legalább tizedik és bennmaradó, ha:

– két meccsén legalább két pontot szerez
– két meccsén egy pontot szerez, de azt a Diósgyőr ellen teszi
– két meccsén egy pontot szerez és kikap a Diósgyőrtől, de az Újpest nulla pontot szerez vagy a Mezőkövesd legfeljebb két pontot szerez vagy a Mezőkövesd három pontot szerez, de rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint a Debrecené vagy az MTK nem nyer kétszer
– két meccsén nulla pontot szerez és a Mezőkövesd legfeljebb két pontot szerez vagy az MTK legfeljebb három pontot szerez

Diósgyőri VTK

A Diósgyőr legalább tizedik és bennmaradó, ha:

– két meccsén legalább négy pontot szerez
– két meccsén legalább három pontot szerez, de azt az MTK ellen teszi
– két meccsén legalább három pontot szerez és kikap az MTK-tól (de megveri a Debrecent), de az Újpest nulla pontot szerez vagy a Mezőkövesd legfeljebb három pontot szerez vagy az MTK a 33. fordulóban már nem nyer vagy a Debrecen nem nyer a Honvéd ellen
– két meccsén két pontot szerez és az MTK nem nyer a 33. fordulóban vagy a Mezőkövesd legfeljebb két pontot szerez
– két meccsén egy pontot szerez és kikap az MTK-tól, de a Mezőkövesd legfeljebb egy pontot szerez
– két meccsén egy pontot szerez és kikap a Debrecentől, de az MTK nem nyer a 33. fordulóban vagy a Mezőkövesd legfeljebb egy pontot szerez
– két meccsén nulla pontot szerez és a Mezőkövesd is nulla pontot szerez

Mezőkövesd-Zsóry FC

A Mezőkövesd legalább tizedik és bennmaradó, ha:

– legalább négy pontot szerez

– két meccsén három pontot szerez és az Újpest nulla pontot szerez vagy az MTK legfeljebb négy pontot szerez vagy a Debrecen kikap a Honvédtól vagy a Debrecen döntetlent játszik a Honvéddal, de rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint a Mezőkövesdé vagy a Debrecen nem kap ki a Diósgyőrtől

– két meccsén két pontot szerez és a Diósgyőr legfeljebb egy pontot szerez vagy az MTK legfeljebb két pontot szerez vagy az MTK három pontot szerez, de rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint a Mezőkövesdé

– két meccsén egy pontot szerez és a Diósgyőr nulla pontot szerez vagy az MTK legfeljebb két pontot szerez

– két meccsén nulla pontot szerez és az MTK legfeljebb egy pontot szerez

MTK Budapest FC

Az MTK legalább tizedik és bennmaradó, ha:

– két meccsén hat pontot szerez
– két meccsén négy pontot szerez, de megveri a Diósgyőrt és a Debrecen kikap a Honvédtól vagy a Mezőkövesd legfeljebb két pontot szerez vagy a Mezőkövesd legfeljebb három pontot szerez, de rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint az MTK-é vagy a Diósgyőr nem nyer a 33. fordulóban vagy az Újpest nulla pontot szerez és rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint az MTK-é
– két meccsén négy pontot szerez, de döntetlent játszik a Diósgyőrrel és a Mezőkövesd legfeljebb két pontot szerez vagy a Mezőkövesd legfeljebb három pontot szerez, de rosszabb lesz a különbsége, mint az MTK-é vagy az Újpest nulla pontot szerez és rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint az MTK-é vagy a Diósgyőr nem nyer a 33. fordulóban
– két meccsén három pontot szerez, de megveri a Diósgyőrt és a Diósgyőr nem nyer a 33. fordulóban vagy a Mezőkövesd legfeljebb egy pontot szerez vagy a Mezőkövesd két pontot szerez, de rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint az MTK-é
– két meccsén három pontot szerez, de kikap a Diósgyőrtől és a Mezőkövesd legfeljebb egy pontot szerez vagy a Mezőkövesd két pontot szerez, de rosszabb lesz a gólkülönbsége, mint az MTK-é
– két meccsén két pontot szerez és a Mezőkövesd nulla pontot szerez

Összefoglalva

Lássuk tehát még egyszer röviden csupán azt a pontmennyiséget, ami minden más eredménytől függetlenül benntartaná az élvonalban a gárdákat:

– Újpest FC: 1 pont

– Debreceni VSC: 2 pont

– Diósgyőri VTK: 4 pont

– Mezőkövesd-Zsóry FC: 4 pont

– MTK Budapest FC: 6 pont

Cikkünk tartalmát tegye könnyen elérhetővé (másolja ki, mentse el a linket, stb) számítógépén, telefonján, így kevesebbet kell számolgatnia a mérkőzések hevében! Egyszerűen keresse meg kedvenc csapatának bekezdését és válassza ki azt a sort, amely az aktuális állást reprezentálja. A többi meccs eredménye alapján már látni fogja, hol mely gárda gólja kellene ahhoz, hogy kedvenc klubja jobb helyzetbe kerüljön a bennmaradás szempontjából.
Olvasói sztorik