NB I

Busai: Nem ez volt életem legszebb gólja, de a TOP3-ban benne van

A DVTK játékosa szerint csapata a Mezőkövesd elleni első félidőben is átérezte a meccs súlyát.

Az élvonal 31. fordulójában a Diósgyőr pályaválasztóként 2-2-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel. Az eredménnyel egyik csapat sem lehetett elégedett, hiszen mindkettőnek kellett volna a három pont a kiesőzónától való eltávolodás miatt. Az első játékrészben négy perc alatt kétgólos hátrányba került a Diósgyőr, majd a szünet után sikerült az egyenlítés, a győzelem azonban nem jött össze. A Rangadó.hu-nak a DVTK univerzális játékosa, Busai Attila értékelte a látottakat.

– Nem úgy kezdődött a meccs számunkra, ahogyan terveztük, hiszen gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, utána mindent egy lapra feltéve szerkezetet váltottunk – emlékszik vissza a Fraditól érkezett játékos. – Átálltunk háromvédős rendszerre, ezáltal én a középhátvéd posztjáról feljebb léptem a középpályára. Sajnos az első játékrészben még nem sikerült a szépítés, viszont nagyon jól kezdtünk a szünet után, rögtön gólt tudtunk szerezni. Ezután teljesen a kapuja elé szögeztük a Kövesdet, majd jött az egyenlítő találatom is. Sajnos a győztes gólt nem sikerült belőni, annak ellenére, hogy rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. De összességében reálisnak tartom a döntetlent, hiszen az első félidőben akár három-null is lehetett volna a Kövesdnek, annyira kinyíltunk, akkor pedig már szinte vége a meccsnek. A találkozó előtt csak a három ponttal lettünk volna elégedettek, így, hogy null-kettőről álltunk fel, reális az eredmény.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a miskolciak vezetőedzője, Bódog Tamás azt nyilatkozta, hogy a játékosok fejében tisztába kellett tenni néhány dolgot a szünetben. A 28 éves játékos szerint azonban nem akadtak mentális problémák.

– Nem gondolom, hogy nem pörögtünk fel eléggé, mindenki átérezte a meccs súlyát, fontosságát. Mindenki szeretett volna bizonyítani, de sosem tesz jót egy csapatnak, ha négy perc alatt kap két gólt, ez rányomta a bélyegét szinte az egész első félidőre. A gárda erősségét viszont jelzi, hogy fel tudtunk állni a fordulást követően – folytatta Busai Attila, aki a 68. percben pazar sarokkal szerzett gólt, ezzel is kivette a részét a feltámadásból.

– Ez az egy megoldás volt, csak ezzel a mozdulattal tudtam kapura irányítani a labdát – idézi fel a szépségdíjas találatot a DVTK játékosa. – Edzéseken előfordult már, hogy hasonló gólt lőttem, örülök, hogy ez tétmeccsen is összejött. Boldog voltam, hogy ezzel egyenlítettünk, és azért is, hogy ez volt az első diósgyőri gólom. Pályafutásom során lőttem már több szép gólt, nem mondanám, hogy ez volt a legszebb, de azért a TOP3-ban benne van.

Busai a Ferencvárosban töltött utolsó időszakában többnyire csatárként jutott szóhoz, alapvetően azonban a középső középpályás posztja áll közel hozzá, az előző két fordulóban viszont a védelem közepén is helyt kellett állnia.

– A gyirmóti találkozón nem volt probléma, sajnos pechesek voltunk és az utolsó percben gólt kaptunk, de a meccs egészét tekintve stabilan működött a védelem. A Kövesd az egyéni hibáinkat kihasználva talált be, aztán pedig változott a felállásunk, előrébb tolódtam. Az a lényeg, hogy játsszak és a csapat hasznára legyek, ha ez most éppen a belső védő pozíció, akkor azt kell megoldanom. A vezetőedzőnk bízott bennem, azért is tett oda. A következő fordulóra azonban már lejár Dejan Karan eltiltása, úgyhogy egyelőre nem tudom, milyen szerepkörben kapok helyet – elemezte a sokszínűségét Busai Attila.

A DVTK a következő körben a szintén a kiesés ellen harcoló MTK-hoz látogat, és ha nyer, biztosan NB I-es marad.

– Az elmúlt két összecsapás nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de még mindig a kezünkben van a sorsunk. Amennyiben a hétvégén legyőzzük az MTK-t, akkor azzal biztosítjuk az NB I-es tagságot, ennek szellemében készülünk, és mindent meg fogunk tenni, hogy ne az utolsó körben dőljön el a sorsunk – zárta honlapunknak Busai Attila.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik