NB I

Semleges Térfél: orosz rulett, avagy ki esik ki az NB I-ből?

Vasárnap este 19 órakor indul útjára a már szokásosnak mondható adásával a Semleges Térfél, amelyben minden héten az NB I-es klubok szurkolói mondják el véleményüket az adott élvonalbeli fordulóról. A Semleges Térfél egy független futballszurkolói közösség, ami a magyar foci fejlődéséért kíván tenni.

Ezúttal is lesz miről beszélgetniük a szurkolóknak, hiszen az NB I harmincegyedik fordulójában több érdekes mérkőzést is láthattunk. A bajnoki címért folytatott küzdelemben a Honvéd az MTK-t, a Videoton pedig az Újpestet győzte le, míg a dobogóért harcoló csapatok közül a Vasas és a Ferencváros is csak döntetlent játszott – előbb a Haladás, utóbbi a Debrecen ellen. Négy gólt hozott a Diósgyőr és a Mezőkövesd csatája, a Paks pedig simán verte a már kieső Gyirmótot. Két forduló maradt hátra az élvonalból és még öt csapat eshet ki a másodosztályba.

A műsorban megszólaló szurkolók:
– Kolárik József (Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője)
– Emődi Zoltán (amigeleken.hu, DVTK szurkolói portál szerkesztője)
– Csirke József (lokiblog.eu)
– Juhász Kristóf (Vasas-szurkoló)
– Kohári Attila (Újpest-szurkoló)
A műsor moderátora: Bíró Dávid (Maxi Rádió, a Gólterápia műsorvezetője )

Olvasói sztorik