NB I

Lipcsei 17 év után távozhat a Fraditól, vezetőedzőként számítanak rá

Jövője a következő hetekben eldőlhet.

A csakfoci.hu információi szerint az ebben a szezonban az élvonaltól búcsúzó Gyirmót egyik edzőjelöltje Lipcsei Péter. Mint ismert, a jelenlegi vezetőedző Urbányi István nemrég úgy fogalmazott: 99 százalék, hogy távozik a csapattól, hiszen Amerikában élő lányának szüksége van rá, így visszatér a tengerentúlra. A Gyirmótnak tehát mindenképpen szüksége lesz egy szakemberre a következő, már másodosztályú szezonra. A klubnál pedig Lipcsei Péter neve is szóba került.

Az edző helyzete egyelőre kérdéses a Fradinál. Bár az FTC vezetése többször is úgy fogalmazott, hogy számítanak a klub ikonjára, a jelenleg Lipcsei irányította második csapatot megszüntetik az egyesületnél – ezzel a döntéssel egyébként nem is értett egyet Lipcsei. Az évek óta a zöld-fehérek második együttesét irányító tréner tehát vélhetően „csak” utánpótlás-edzőként dolgozhatna tovább a klubnál.

Szakmailag azonban ennél lehetnek jobb lehetőségei. Felmerült a neve a Fradi fiókcsapatánál, a jelenleg is az élvonalba kerülésért harcoló Soroksárnál, de emellett más klubok is érdeklődtek informálisan Lipcsei iránt. A honlap információi szerint legutóbb a Gyirmót. Mivel hamarosan véget ér az NB I-es és az NB II-es bajnokság, így egyre sürgetőbb lesz, hogy Lipcsei – aki 2000-től megszakítás nélkül szolgálja a klubot – marad-e a Fradinál vagy más csapat edzője lesz. Jövője a következő hetekben eldőlhet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik